Kedves
Olvasó, ha tücsökmuzsikától hangos nyári estéken tekinteted a csillagruhában
ragyogó égboltra emeled, és úgy érzed, van ott kint valami, aminek több köze
van a földi élethez, mint bárki is gondolná. Ha életutad követhetetlennek tűnő
kacskaringós ösvényén időnként felismerni vélsz nyomokat, amelyek a rendezői
székből irányító Sorsra utalnak, és legbelül már tudod is, semmi sem történik
véletlenül. Ha rajta szoktad kapni a Tudományt, hogy zavartan másfelé néz vagy
a nyakán dagadó erekkel erőből, rémülten tagad, ha olyan zavarba ejtő esettel
találkozik, amire még nem sikerült akadémikus magyarázatot gyártania.
Neked
ajánlom ezt a történetet, aki úgy szeret válaszokat keresni a kínzó kérdésekre,
hogy közben imád izgulni és szorítani a hőseiért, akit a lényeg érdekel,
mellébeszélés nélkül. A Visszatérő végzet a te regényed, ha van bátorságod
kalandok során át rejtélyek nyomába eredni, és a végén nem félsz megtudni az
igazságot.
Mason Murray
„Donelly éppen nyitotta volna a száját, hogy megossza a Russellel
kapcsolatos különleges benyomásait a többiekkel, amikor nyílt az ajtó, és
belépett rajta John Thomson, a helyszínelők főnöke.
– Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak így betörök ide, de van egy
kis gond.
A tárgyalóban tartózkodók egyből megállapíthatták, hogy Thomson nem
viccel. Részben azért, mert nem is szokott, részben pedig azért, mert szemmel
láthatóan feldúlt volt, ami kissé apatikus természetét ismerve ritka
jelenségnek számított. John Lennont idéző szemüvegét gyors egymásutánban
kétszer igazította meg orrnyergén, amíg odaköszönt a kollégáinak.
– Mi a gond, John? – kérdezte Donelly nagyon rosszat sejtve.
– Nem is tudom, hol kezdjem… – tördelte kezét a vékony emberke. – A
helyszíneléskor ugyebár feltűnően sok nyomot találtunk a feltételezett
gyilkostól.
– Az elmosogatott kávéspohártól eltekintve igen – bólintott a
hadnagy.
– Így van. Alapesetben ez a hirtelen felindulásból elkövetett
gyilkosságok jellemzője. Amikor a tettes maga is megretten attól, ami történt,
és pánikszerűen, semmire sem gondolva hagyja el a helyszínt. Ilyenkor szokott
visszamaradni annyi értékelhető nyom, ami alapján később könnyen azonosítható
az elkövető – magyarázta egyre nyugtalanabbul a nyilvánvalót Thomson, közben
aggódó tekintetével többször is körbepásztázta a jelenlévőket. – A kávéscsésze
elmosogatása nyilván nem illik a képbe. Ha arra volt ideje, akkor másra is
kellett, legyen. Akárhogy is, zavaros az egész.
Mi természetesen lefuttattuk az ujjlenyomatokat,
illetve sürgősséggel megcsináltuk a DNS-tesztet is.
– Igen. És? – firtatta türelmetlenül Jackson.
– Van valaki, aki telerakta a helyszínt ujjlenyomattal, és akinek jó
néhány szőrszálát megtaláltuk a zuhanyzó lefolyójában. Semmi kétség, ugyanarról
az emberről van szó.
– De miért mondod ezt ilyen savanyú képpel? – érdeklődött rosszat
sejtve Lightman. – Ezek szerint a tag szerepel a nyilvántartásban, úgyhogy akár
mehetünk is lekapcsolni.
Thomson bizonytalanul bólintott.
– Igen, szerepel a nyilvántartásban. Attól tartok azonban, hogy
lekapcsolni ettől függetlenül lehetetlen.
– Nincs lehetetlen, külföldön is horogra akadhat, és elég sok
országgal van kiadatási egyezményünk. Igaz, hogy közben évek telhetnek el, de
legalább addig sem itt gyilkolászik – mondta Redhorn.
– Ennél sokkal rosszabb a helyzet – ingatta a fejét John Thomson,
majd nagy sóhajjal levette a szemüvegét, és egy papír zsebkendővel törölgetni
kezdte.
– Miért? Bökd már ki, John! – fortyant fel Donelly.
Jónak látszik :)
VálaszTörlés