– Mesélj
valamit magadról!
– Informatikus
diplomát szereztem, és csupán a vakszerencsén és a feleségem
ötletén múlott, hogy írni kezdtem. Sok évvel ezelőtt egy
ismeretlen eredetű láz miatt lebetegedtem, és a megváltozott
helyzet miatt nem találtam a helyem a világban. Csak vergődtem
odahaza, és miközben nem történt semmi előrelépés, mindenféle
haszontalan dologgal igyekeztem elütni az időt. Elég nehéz
időszak volt ez, de a feleségem megpróbált kihúzni a
letargiából. A díjnyertes kérdés így szólt: „Miért nem írod
meg most a regényedet?“ Ugyanis már korábban is sokat beszéltem
arról, hogy milyen jó lenne megírni azt a regényt, amit szívesen
olvasnék, de sajna nem létezik. És mivel úgy tűnt, tengernyi az
időm – legalábbis reméltem, hogy az orvosok nem állapítanak
meg valami igazán rosszat – nekiláttam megírni álmaim
történetét. Időközben megszületett a fiam, majd néhány évvel
később a lányom is világra jött.
– Mi
történt veled mostanság?
– Az
év legnagyobb újdonsága, hogy elkezdtük az iskolát és az ovit.
Gergő elsős, Mira kiscsoportos. És úgy néz ki, lassan az
egészségemben is bekövetkezik a várva várt változás. De ezt
lekopogom. Sikerült találni egy olyan orvost, akinek a tudása
messze megelőzi a magyarországi állapotokat.
Szakmai
szempontból a TRT, azaz a Történelmiregény-írók Társaságának
megalakulása a legfontosabb változás. Olyan elismert írókkal
fogtunk össze, mint Benkő László, Fábián Janka, Cselenyák Imre
és Nemere István, hogy csak néhányukat említsem. A
célunk a műfaj népszerűsítése.
– Miért
éppen a történelem?
– Na
igen. Elég érdekes választás ez egy informatikustól, főleg
annak fényében, és hogy korábban elsősorban sci-fi és fantasy
irodalmat olvastam. De amikor arra került a sor,
hogy én is írjak, egy pillanatig sem gondolkoztam. Más téma szóba
sem jöhetett, csak a történelem. Úgy voltam vele, hogy könnyen
előfordulhat: ez lesz életem egyetlen regénye. Ha meggyógyulok,
talán a nyugdíjas éveimig nem lesz lehetőségem az írásra −
és ki tudja, hogy akkor is akarok-e még? Ha pedig nem élem túl a
betegséget, maradjon utánam valami nyom, hogy itt jártam ebben a
világban. A történelmi regényt elég komoly műfajnak tartottam,
a történetet pedig már évekkel korábban kiötlöttem. Mit
is beszélek? Ki akart íródni belőlem. Ő választott engem, nem
pedig fordítva! És az is lehet, hogy a műfaj is
csupán a témából következett.
– Eddig
két regényed jelent meg. Hogy állsz a
novellákkal?
– A
közelmúltban jelent meg a Történelmiregény-írók Társaságának
karácsonyi meglepetés e-kötete, egy ingyenesen letölthető
antológia, ami a kortárs történelmiregény-írók novelláiból
tartalmaz egy csokorravalót. „Gyere velem, babám, Istennek
kebelére“ című írásommal a keresztes háborúk egy kevésbé
ismert szakaszát, a gyerekek keresztes hadjáratát szeretném
bemutatni az olvasóknak. És ha minden jól megy, jövőre
nyomtatásba kerül egy sci-fi novellám is.
– Történelmi
regényíró vagy? Elkövettél írásokat más témában is?
– Nem
tudom, hogy az vagyok-e? Egyelőre igen, de biztosan lesznek más
témáim is. Egy már most is van, egy alternatív valóságban
játszódó bosszútörténet. Nem sci-fi. Csupán arról van
szó, hogy a sztorinak politikai vonzata is van, és nem akarom, hogy
rámsüssék a bármilyenoldaliságot. Alternatív pártok, nemlétező
politikusokkal – egyébként is a történet a lényeg. De nem ez
lesz a következő regényem, és valószínűleg nem is az azt
követő. Majd pihenésképpen, két történelmi regény között.
De
hogy válaszoljak a kérdés második felére is, a kétkötetes
Akkonon kívül csak a már említett két novellám létezik, bár
valamikor a középiskolás években írtam még néhányat. Nem
vagyok benne biztos, hogy szeretném, ha előkerülnének.
Kisiskolásként képregényeket rajzoltunk a haverokkal, meg a
Kaland, Játék, Kockázat lapozgatós könyvek mintájára írtunk
néhány rövidebb történetet. De publikált novellám korábban
még nem jelent meg. Egy nagyregény mellett nem jutott rá időm,
mert nem akartam megosztani a figyelmemet.
– A
templomos lovag (2012.) Mesélj róla!
– Valamikor
a ’90-es években nagyon megfogott egy Loreena McKennitt dal, a
Mystic’s Dream. A számhoz képeket álmodtam magamnak: egy
templomos lovag poroszkál a csillagfényes sivatagban. Ez hízta ki
magát egy kétkötetes regénnyé. Ennek ellenére évekig a
számítógép merevlemezén csücsült a történet, egészen addig,
amíg a feleségem fel nem tette nekem azt a mindent eldöntő
kérdést. Egyébként a templomos lovagot tulajdonképpen nem is
mondanám első kötetnek. Egyszerűen csak arról van szó,
hogy túl nagy volt a könyv terjedelme, és ketté kellett vágni.
A
történet egy kisnemesi származású fiú szemszögéből mutatja
be egy letűnőben lévő korszak végnapjait. Ebben az időben
Európa már nem akarta ezt a háborút, sőt, egyenesen nyűgnek
tartották, mind politikai, mind anyagi értelemben. A sors úgy
hozza, hogy a főhősből templomos lovag lesz, és a Szentföldre
kerül, pedig eredetileg esze ágában sincs odamenni. A regénnyel
nem csak egy történetet, hanem az egész korszakot akartam
ábrázolni. Ezért minden társadalmi rétegből útjára indítottam
egy cselekményszálat, amik aztán a második kötetben találkoznak.
Ráadásul a muszlimok szemszögéből is bemutatom az eseményeket.
Szerettem volna, ha az olvasó is érzi, hogy itt nincs jó és rossz
oldal. Csak egy háború, aminek az égvilágon semmi értelme.
Persze a karakterek ezt nem így élik meg, mindenkinek megvan a maga
motivációja.
– Miért
éppen ezt a korszakot választottad első regényednek?
– Gyerekkorom
óta szeretem a történelmet. Először a Mozaik képregényekben és
a Ben Hurhoz hasonló szandálos filmekben, és a képes Bibliát
nézegetve szembesültem a régmúlt korokkal. Azután az Alfa
magazint bújtam. Itt olvastam először a vikingekről és egyéb
érdekességekről. Azóta sem lankadt bennem az érdeklődés. És
hogy miért ez a korszak? Ahogy már említettem, egy olyan regényre
vágytam, ami nem létezett, csak az álmaimban. Rengeteg
könyvet olvastam és szerettem, és ami megvolt az egyikben, az
hiányzott a másikból, és fordítva. Márpedig jó ostromos
regényt, ami még a lőfegyver felfedezésének kora előtt
játszódik, nem olvastam. Kézenfekvő volt, hogy írjak egyet.
– Milyen
volt, amikor először megjelent egy írásod? Hosszú volt az út
odáig?
– Olyan
hosszú, hogy mire megjelent az Akkon, csaknem elfelejtettem örülni
neki. Vagy harminc kiadónak küldtem el a
kéziratot. Három elutasítást kaptam, a többiek még csak nem is
válaszoltak. Fogtam magam, és egy író barátom útmutatása
alapján megtanultam szinopszist írni. Így már lényegesen többen
vették a fáradságot arra, hogy foglalkozzanak velem. Nagy
kiadóktól kaptam ígéretet, de végül ezekből nem lett semmi.
Végül rájöttem, hogy túl hatalmas a regény, és óriási
kockázatot jelent egy ismeretlen író első mega-regényét piacra
vinni. De a kitartás meghozta a gyümölcsét, végül kiadóra
találtam. Minden kezdő írónak ezt tudom tanácsolni: ne adják
fel!
– Akkon
ostroma Ezzel lezártad a történetet, vagy még folytatni fogod?
– Nem
árulok el titkot, ha elmondom − hiszen történelmi tény −,
hogy Akkon elesett. Ezzel vége is a történetnek.
Én erről az 1291-es ostromról akartam regényt írni. A
főszereplő maga a város, így ezt a történetet folytatni nem
lehet. Ugyanakkor maradtak elvarratlan szálak. A
legtöbbjét annak ellenére hagytam így, hogy nem akarom
folytatni őket. Hadd tegye meg az olvasó! Hadd gondolkozzon
szabadon, rágja meg a történetet, keressen benne tanulságokat,
érzéseket, bármit, amit szeretne! Ugyanakkor vannak olyan szálak
is, amiket már írás közben azért szőttem a cselekménybe, hogy
valamikor ismét felvehessem őket. De itt már egy másik
történetről beszélünk, ami nem az Akkon cím része.
– Mik
a terveid mostanság?
– Jelenleg
az Eretnek című regényemen dolgozom. Általa szeretném bemutatni
a magyar olvasóközönségnek azt a kevéssé ismert korszakot,
amikor az országban végérvényesen megszilárdul a római típusú
kereszténység. Felszámolásra került a rovás, azaz a pogánynak
mondott betűk, és a jobbról balra történő írásmód. Üldözték
a regösöket és a táltosokat, és szigorú büntetést kaptak a
könyvrejtegetők. És minő balszerencse, hogy a tatárjárást
követően meggyengült ország éppen ebben azidőben fogadta be a
rokonnép kunokat, akiket Róma ugyancsak meg akart zabolázni.
Ez
a regény egyébként egy teljesen másik történetnek indult, és a
magyarországi cselekmények csupán a könyv 5%-át tették volna
ki. De ismét úgy jártam, akár az Akkonnal: nem én találtam meg
a témát, hanem az talált meg engem. Így az 5%-ból egy teljes
kötet lesz, és csak utána folytatom az eredetileg kitalált
történetet, aminek a vázlata időközben két kötetre
terebélyesedett. Úgyhogy azt hiszem, egy trilógiáról beszélünk.
2014. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése