2014. december 28., vasárnap

Czinkóczi Krisztina interjú



Mi történt veled mostanság?

Jelenleg több helyre készülök megjelenéssel, csak győzzem teljesíteni őket, és a tanulmányaim is nagyon lefoglalnak. Pszicholingvisztika mesterszakra készülök, és a vizsgák mellett már most igyekszem tudományos munkákat is írni. Közben grafikusként is dolgozom, és persze könnyen kapható vagyok a különféle irodalmi munkákra is: cikket írni, lektorálni, segédszerkesztősködni.

Néhány napja jelent meg első novellásköteted, Át-járók címmel a SpiritArt Kiadónál.

Régóta érik már ez a kötet, amiben a legjobb tizenöt novellám kapott helyet. Akik olvastak, már tudják, mire számíthatnak tőlem: valóság és misztikum keveredik össze elválaszthatatlanul; darkos, néha keserédes hangulat, sokszor az abszurditás határát súroló, de mindig igaz.

Kentaur vagy Christine Ardens, netán Czinkóczi Krisztina?

Mindhárom, Kentaur kizárólag a Karcolaton vagyok, Christine Ardens pedig olyankor, amikor kikerülhetetlen a szerzői álnév. Most polgári néven jelentem meg, bár ez nem volt könnyű döntés. Egyrészt még mindig az angolszász írói álnevek a divatosak. Másrészt bár ritka ez a név, de van egy druszám, aki ráadásul misztikus történeteket és kritikákat ír, és ő is magyar szakos. (Nomen est omen?) Mégis úgy döntöttem, hogy a sokszor minden ízükben mai magyar szereplőkhöz nem illene más név, csak a polgári.

Hogy látod a világot?

Pontosan úgy, ahogyan írok. Kicsit abszurd humorral és enyhén sötéten, de mindig motiváltan és végtelen érdeklődéssel a részletek és a mögöttes tartalom és a mozgatórugók iránt.



Tekintsünk kicsit vissza! Hol és kik adtad neked kezdeti lökéseket (seggberúgásokat), amíg eljutottál idáig?

Első körben feltétlenül a Karcolat, a szerkesztők és kollégák, akik türelmesen válaszoltak nekem a sokszor szőrszálhasogató kérdésekre. Másodsorban is ők, mert amikor én segítettem másoknak, olyankor kénytelen voltam tudatosan alkalmazni és megfogalmazni dolgokat: meg kellett értetnem másokkal. Ez a legjobb fejlődési lehetőség, mai napig nem hanyagolom el. Harmadsorban pedig a SpiritArt, ami néhány írókollégával közös álmunk, és ahol sok segítséget nyújtunk egymásnak.

Milyen volt, amikor először megjelent egy novellád, és milyen most, amikor már saját kötettel büszkélkedhetsz?

Az első még felhőtlen büszkeség volt, most már belelátok a kiadás világába, felmérem a lehetőségeket és korlátokat, és sokszor nem tetszik az eredmény. Igény igenis van a minőségi és egyedi írásokra, viszont ennek hatékony eljuttatása az olvasókhoz nehéz dolog még egy kiadónál is, pláne egy, a lelkét eladni nem hajlandó szerző esetében. Ez a tudat jó adag maximalizmussal párosulva sokszor kissé elveszi a siker édes zamatát. Csak remélni merem, hogy célba ér az üzenet.

A novelláid közül melyekre vagy a legbüszkébb?

Nehéz kérdés, de ha egyet kell kiválasztanom, akkor valamiért a Fekete Hold címűre. Nem tudom megmondani, miért pont ez, amikor más novelláim díjakat is nyertek.

Akad a műveidben olyan alacsony, tömzsi, kopaszodó karakter? Tudod, olyan, mint Rejtő Jenőnél Tuskó Hopkins...

Ottó, a nyugdíjas pesti vámpír eléggé hasonlít erre a figurára.

Mik a terveid ezután?

Pihenek és nem csinálok semmit.
Csak vicceltem. Sürgősen meg kéne írnom egy novellát, kijavítanom egy másikat, készülnöm a következő vizsgámra, ígértem egy cikket, valahol a háttérben lapul egy borítóterv a következő SpiritArtos szerző számára, és egy regénykezdeményem is van, amihez nem tudom, mikor fogok hozzáférni.



2014. december

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése