Progtyca: A megsorvadt nappal

Progtyca: A megsorvadt nappal

Az utca kihalt

A hold visít az égen

Az éj keze eltakar

Egy démont a térben

Suhognak a drótok

Nyöszörögnek a fák

Ködös óhomályban

Siratják el a mát

Talpam alatt ropog a megsorvadt nappal

Előttem egy démon surran el haraggal.

Kopognak a tetőn

Árnyékok a fényben

Én e zordon mezőn

Sétálok merészen

Talpam alatt ropog a megsorvadt nappal

Előttem egy démon surran el haraggal

Megfáradtan végre

Magával ránt engem

A komótos éjbe

A gyilkos mellettem

Talpam alatt ropog a megsorvadt nappal

Előttem egy démon surran el haraggal.

Barkóczi Bence – szólógitár

Zoller Márton – ének

Zakar Viktor – dob

Juhász Ádám – gitár

Csécsi Levente – gitár

Fehér Csaba – basszusgitár

https://soundcloud.com/progtycaoffical/a-megsorvadt-nappal

Nem értek a zenéhez – csak szeretem. Nem tudom, mitől jó egy dal. Hogy mitől jó egy novella – azt is csak sejtem.

Számos koncerten megfordultam eddig – általában jókon és még jobbakon. Lelkesen ordítottam több városban is holmi májmosós-zsákmányállatos refréneket, osztottam egy lendületesebb zenekar véleményét, miszerint ez a mocskos élet, ez a rohadt élet, ez a mocskos, rohadt, kurva élet, és (most) csak néz(t)em a holdat, az alkohol forgat, ott van a testem, nincs, ami fáj, és tízezer álom az álomhatáron, és voltam terrosta (vagyok), egy utolsó gyilkos, valamint afrikai gerincesek fajait soroltam (párduc, oroszlán, gorilla) (makákó) Dévényi Tibi bácsi retro diszkójában az idei Tolcsvai Borfesztiválon (de ezt az (egészet) utolsót majd úgyis letagadom)… és többször láttam, hogy előttem egy démon surran el haraggal.

Avagy egy bekezdés erejéig most éppen ők jutottak eszembe, ezen művészek (is) „inspiráltak az elmúlt évtizedek során, akik az éteri szubsztanciát képesek voltak sztereó-élménnyé formálni számomra”. Amiből egy kicsit talán sikerült visszaadnom A nagy zombifutamban – lásd később, ha majd végre megjelenik.

S ha már egy koncerten Corner Stage színpada előtt talpam alatt ropogott a megsorvad nappal, és felállt a bőrömön a szőr, (liba) kutya legyek, ha nem ez a kedvenc számom. (Bár lehet egyéb befolyásoló tényező is, úgymint kedvező napfolttevékenységek, megfelelő csillagállás (zárt térben is számít – legalább is azt mondta a múltkor az asztronaulógusom), a koncertközönség kedvező összetétele, valamint végül, de nem utolsó sorban az elfogyasztott sörök száma.)

Tehát nekem ezért ez a kedvenc Progtyca számom.

– Neked melyik a kedvenc Progtyca számod?

– Barkóczi Bence: Segíts látni. Ez a szám sikerült a leghatásosabbra. Mind szövegileg, mind hangszerelésileg, mind pedig a témák tekintetében. Azt gondolom, ez a legkiforrottabb, de mégis a legőszintébb szerzeményünk. Nem véletlenül adta a címét annó az egész albumnak. Ráadásul a szóló külön kedvencem. Sosem éreztem ennyire érzelmesnek egyik szólómat sem. Pláne, hogy ez egy „poénkodás” eredménye egy itthoni demózás során. És annyira jól sikerült szerintem, hogy amikor készítettük a lemezt, egy az egyben rámásoltam, mert sosem tudnám még egyszer így reprodukálni. Tisztábban és pontosabban lehet, de így sosem.

– Zoller Márton: Mindegyik közel áll hozzám, de persze azért vannak nagyobb kedvencek. Csdsz1, Csdsz2, Segíts Látni, MonuMetal. Ezek voltak azok a dalok, amiket száz százalékig a magaménak tudtam érezni. Olyan érzelmeket, vagy olyan lendületeket közvetítettek, amikbe mindig nagyon könnyedén bele tudtam helyezkedni.

– Hogy alakult meg a zenekar?

– Z. M.: Mivel én nem vagyok alapító tag, ezért magáról a zenekar alakulásáról sajnos nem tudok sokat elmondani. Tudomásom szerint Viktor és Bence régóta ismerték már akkor egymást, és zenéltek együtt közösen több formációban is. Aztán elhatározták, hogy szeretnének együtt valami progresszívet alkotni. Innen a zenekar neve. Nekem egy ismerősöm ekkor szólt, hogy alakulóban van egy zenekar, és említette nekem a stílusukat. Aztán megtudtam, hogy játsszák a Dream Theatertől a Forsaken című dalt, amihez énekest keresnek. Több se kellett…

– B. B.: Ez meglehetősen hosszas sztori, de a lényeg, hogy elkezdtem megírogatni az első dalaimat, és nagyon szerettem volna ezeket megmutatni a nagyérdeműnek. Aztán találkoztam Zakar Viktorral egy másik zenekar kapcsán, és ő is pont ezen a szinten állt. Nagyon inspiráltuk egymást, és elterveztük, hogy megalapítjuk álmaink zenekarát. Elkezdtünk tagokat keresni, és megalakult a Progtyca szépen lassan, apránként.

– Milyen érzés volt először a színpadon?

– Z. M.: Körülbelül olyan lehetett, mint amikor először próbáltam két lábon járni csecsemőkoromban. Még nem voltam gyakorlott a színpadon, fogalmam sem volt, hogyan kell beszélni a közönséggel, hogy mi az, amitől a közönség jól érzi magát, és mi az, amitől én jól érzem magam. Egyébként ez olyan szintű lehetett, mint amikor a fürdőszobában egyedül énekelsz valamit. Nem volt felépítve, meg kicsit inkább magamnak énekeltem el a dalokat.

– B. B.: Először a színpadon hatalmas érzés volt, de csak utólag gondolom így. Eleinte szerintem az ember sosem képes feldolgozni azt, amit érez, és nem is képes kellően értékelni. Olyan, mint a drog, vagy a szex. Egyszer megtapasztalja az ember, hogy mit ad, onnantól kezdve nincs megállás.

– Melyik volt a legjobb koncertetek?

– B. B.: Én azt gondolom, hogy a 2012-es Kocsonyafesztiválon való koncertünk vitte a prímet.

– Z. M.: 2012. Kocsonyafesztivál, a Művészetek háza előtt. Úgy háromszáz ember volt jelen. Iszonyatosan jó érzés volt, és akkor már azért valamivel felkészültebb voltam.

– Hogyan emlékszel vissza arra az időkre?

– B. B.: Életem egyik, ha nem a legjobb szakasza volt. És nagyban befolyásolta a rákövetkező életszakaszomat

– Z. M.: Hmmm… Akkoriban csak ez volt, ami lelkesített, vagy éltetett. Szinte minden időmet, energiámat, agykapacitásomat erre használtam. A dalszövegek, az énekdallamok. Nagyon sokat jelentett nekem ez a zenekar. Néha még mindig tud fájni, hogy olyan döntést kellett hoznom, hogy megváljak a csapattól. Ugyanakkor azt is tudom, hogy ennek így kellett történnie. Tehát, ha még egyszer ugyanebben a helyzetben lennék, ugyanígy döntenék.

– Mi történik veled mostanság?

– Zoller Márton: Élem az életemet. Énekelni nagyon ritkán szoktam, szinte alig. Gitározásra szoktam fordítani azt a maradék időt, ami egyetem és munka mellett megmarad. Januárra ki is néztem magamnak egy gyönyörű gitárt.

– Barkóczi Bence: Mostanság egy teljesen új zenekarban, a Frantic-ben zenélek. Ami most újabb inspirációt ad, és nagyon élvezem. Elképesztően jól érzem magam itt, és teljesen önmagam lehetek, amit a legnagyobb kincsnek tartok.

Végezetül Zoller Fruzsinát, A megsorvadt nappal dalszövegíróját kértem, mondjon pár szót:

A „megsorvadt nappal” kapcsán az első, amit meg kell említenem, hogy az eredeti címe „Úton hazafelé” volt, amikor is a páromtól igyekeztem haza sötét utcák kacskaringós kuszaságában (gondoltátok volna?!). A költemény több mint két éves, ezért az érzelmeket nehéz felidézni, de szerencsére sikerült elkapnom egy hangulatot, ami könnyíti a visszaemlékezést.  Február elején jártunk, még korán sötétedett, kicsit esett az eső, de épp tisztult az ég. Könnyű szél söpörte a járda mocskát egyik kátyúból a másikba, a hold fénye visszatükröződött a pocsolyákról. Talán ez az összkép (nem, nem a kátyúk) teremtette meg a tökéletes környezetet egy sokak szerint sajátos hangulattal rendelkező vers megírásához.

Akkoriban Marci ikertestvérem a Progtyca zenekar énekeseként élte ki zenei kreativitását, és szüksége volt egy szövegre, amit ráírhat egy (ha jól emlékszem, már meglévő) dallamra. Kisebb-nagyobb csavarintások után végül megszületett a Progtyca első, szöveggel rendelkező száma, amit aztán majdnem minden koncertjükön előadtak.

Emlékszem, amikor meghallottam a tömeget, hogyan énekli együtt tesómmal az én versem sorait, csillámpónit lehetett volna fogatni velem. Felspannolt lelki állapotomban annyira megfeledkeztem a környezetről (csillámpónik), hogy amikor a banda bemutatott a közönségnek (mármint engem, nem a középső ujját), lányos zavaromban meg is tapsoltam magam (akarom mondani, őket). És ez az érzés nem változott egyik koncerten sem, viszont fokozódott, amikor a zenekar elkérte még egy versemet, aztán még egyet… és végül eljutottunk odáig, hogy Marcival többször is összeültünk dalszöveget írni. A közösen elkövetett bűncselekmények meglepően sikeresek voltak a későbbiekben.

A megsorvadt nappal (Úton hazafelé) tehát forradalmi dolgokat indított el az életemben, és merem állítani, hogy a Progtyca is örült neki, nem beszélve a rajongókról (a banda rajongóiról, természetesen). Világhírűek ugyan nem lettünk, de élveztük minden egyes percét az írásnak, a fiúk a zenélésnek, a tömeg pedig a koncerteknek. Azt hiszem, tettünk valamit Miskolc jókedvéért.

Végezetül íme az eredeti vers (*az utolsó versszak csak később került bele, és utána még született jónéhány, de azok már csak átiratok):

Az utca kihalt

A hold visít az égen

Az éj keze eltakart

Egy démont a térben

Suhognak a drótok

Nyöszörögnek a fák

Ködös óhomályban

Siratják el a mát.

Kopognak a tetőn

Árnyékok a fényben

Én e zordon mezőn

Sétálok merészen.

Talpam alatt ropog

A megsorvadt nappal

Előttem egy démon

Surran el haraggal.

- - - -
Megjelent a Lector magazin I. évf. 3. számában a SpiritArt Egyesület kiadványában 2013. decemberében