Kétvirág: Jó megoldás

A fogadó kis szobájában vágni lehetett a csendet. A varázsló körülhordozta tekintetét kis csapatának tagjain. Amikor meggyőződött róla, hogy osztatlan figyelmüket élvezi, beszélni kezdett.

– Úgy tűnik, nincs más választásunk, csak az Iszony utcai bolt.

Hitetlenkedő-szörnyülködő kis neszek hallatszottak a tolvaj és a bárd irányából. A paplovag és a harcos felől viszont kéjes ujjropogtatás.

– Szeretném pontosabban elmagyarázni, hogy egészen pontosan hová is megyünk, és mi vár ott miránk. Életbevágóan fontos, hogy MINDANNYIAN pontosan értsük, mivel nézünk szembe! – pillantott Pozdorja felé. A barbár igyekezett értelmes arccal visszanézni. – Tehát – terített szét egy jókora térképet az asztalon – az üzlet a Rettentő út és az Iszony utca sarkán áll. X-el jelöltem meg. Igen, mélyen bent van a Démonnegyedben. Szerencsére mind a három Rémkaputól viszonylag messzire. Ezek itt, itt és itt találhatók – bökött hosszú körmével három, a célt jelző X-hez nyugtalanítóan közeli pontra. – További jó hír, hogy a Kapuk által bezárt háromszögön kívül esik, tehát mágikus erőink birtokában leszünk... legalábbis amíg oda nem érünk. Odabent viszont... nos, hogy is mondjam...

– Értelmesen! – mordult fel Ámen, a paplovag, és letörölt egy láthatatlan foltot fényesen ragyogó, megszentelt kardjáról.

– Igen, köszönöm! – pislantott Dabraka magához térve. – Nos, igen, a tulajdonos egy mannafaló démon. Amennyire ki tudtam deríteni, elég, ha ránk pillant, ahhoz, hogy a varázserőnk őbelé költözzön át. De ez még nem minden. Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy ősi és félelmetes szövetség köti...

– Kihez? – dőlt előre kíváncsian a bárdlány. Ezáltal – nem teljesen véletlenül – rendkívül kellemes látványban részesítette a nagydarab Pozdorját és apró termetű riválisát, Sutyit is.

– Lyssa... – nyögte a varázsló elhalóan.

A név hallatán kitört a kavarodás. Mindenki egyszerre igyekezett beszélni. Trilla nyert. Nem volt feltétlenül fair play.

– Hiszen ő a legkegyetlenebb, legvérszomjasabb, legősibb és legerősebb démonherceg, akit rémisztő dalaink kimondhatatlan mélyén őrzünk. Neve kiejthetetlen titok. A lehelete láng, és a hangja halál... – a lányt kezdte elragadni az énekmondás révülete. Sutyi gyorsan megrázta, hogy magához térítse.

Egyúttal átvette tőle a szót.

– Nem nagyon szeretek démonoktól lopkodni! Rohadt haragtartó egy népség! Ráadásul a szemük is piszkosul jó!

– Lyssa... – sóhajtotta el Ámen – az ősi, a legnagyobb Ellenség... és én most leszámolok vele!

– Nem arról a lánglövellő ipséről beszélünk, akivel a dadusok ijesztgetik a lurkókat? – vágta hátba józanul a barbár.

– De.

– Akkor ropogósra fogunk főni, haver!

– Sülni – javította ki a lovag gépiesen. – Sülni... Igen... mindannyian megsülünk... Elégünk a pokol tüzén! Nem akarok meghalni! Még annyi szent feladat vár rám! – ordította kétségbeesve.

– Hallgassatok ide, van egy tervem! – vetett véget Dabraka az általános zűrzavarnak.

Figyelmes, feszült csönd támadt. Minden szem a varázslóra meredt.

– Nos, a démon mindannyiunkat megfoszt a varázserőnktől, teljesen érzéketlen a bájaidra, Trilla kedvesem, és szövetségese révén rendkívüli erővel és hatalommal rendelkezik. Ráadásul az üzlet több fraktális dimenziót rejt magában, ahol ki tudja, milyen további szörnyűségek rejtőzhetnek. Ilyen helyzetben csak egyetlen dolgot tehetünk... – a varázsló közelebb húzta társait, és csendfalat bűvölt köréjük. Még a szájak mozgása sem látszott, összehajló fejük miatt.

Egy perc sem telt belé, és a csendvarázs elenyészett. A csapat tagjai pedig bizakodó mosollyal széledtek szét az ágyaik felé.

* * *

Másnap délelőtt öt fegyvertelen, és kissé félszeg turista szállt le a lóvasútról a Rettentő út – Démonnegyed megállónál.

Csendesen, és minden szembejövő elől udvariasan kitérve elsétáltak az Iszonyú utca sarkáig. Tanakodtak és nézelődtek egy kicsit, majd benyitottak a boltba.

A rendkívül erős mágikus tér miatt az odabent történteket sajnos nem tudtuk rögzíteni!

Negyed óra múlva kiléptek az ajtón. Mindannyian, és sértetlenül. Jókora csomagokkal megrakodva. Sőt diadalmas mosollyal, noha kissé fáradtan. Csendesen, és minden szembejövő elől udvariasan kitérve visszasétáltak a Rettentő úton a lóvasútig.

Nemsokára ismét a fogadó kis szobájában ültek. A zsivajgásnak ismét Dabraka hangja vetett véget.

– Elégedettek vagytok a szerzeményeitekkel? – kérdezte.

Valamennyien egyszerre kezdték magyarázni, hogy mennyire nagyon.

– Helyes! Én pedig mindannyitokra büszke vagyok! Valamennyien remekül oldottátok meg a feladatot! Ámen, örülök, hogy meg tudtad zabolázni a gyűlöleted, és barátságosan viselkedtél. Pozdorja, az összes udvariassági formulát hibátlanul tudtad! Remek! Trilla, a visszafogott öltözködésed és viselkedésed elbűvölő volt! És Sutyi, mindent visszatettél a helyére, vagy kifizettél, amit csak megfogtál! Gratulálok!

Büszke kis zajok hallatszottak válaszul.

– Ügyességetek jutalmául máskor is szabadon beléphetünk a Démonnegyedbe. Ami még ennél is fontosabb, szabadon távozhatunk is onnan. Ráadásul az Iszony utcai üzletben a legközelebbi vásárlásunkból öt százalék engedményt is kapunk!

– Hurrá! – kiáltotta csapat egy torokkal.