Mason Murray interjú - 2016. szeptember

– Mit tudhatunk rólad?

– Talán nem meglepő, de a civil szakmámnak semmi köze nincs az íráshoz. Negyedszázada különböző munkakörökben és területeken, de vasúti szállítással kapcsolatos feladatokat végzek. Az írói mivoltom tekintetében nehéz röviden válaszolni erre a kérdésre. Ami a lényeg, elég régen foglalkozom már írással, az első országos megjelenésem már 1990-ben megtörtént egy színes magazinban leközölt novellámmal. Azóta két könyvem és nagyon sok novellám jelent meg, és bizony jellemzően olyan témákról, amikre bátran aggathatjuk a misztikus vagy a paranormális jelzőt. Az utóbbi években már tudatosan törekszem arra, hogy a magyar olvasók igényeit kiszolgálva már-már hiánypótló jelleggel transzcendens thrillereket írjak. A könyvesboltok polcain fájdalmasan kevés ilyen témájú könyv sorakozik, magyar szerzőktől meg pláne. Remélem most, hogy kikötöttem egy nagyratörő terveket szövögető kiadónál, lehetőségem lesz a tervem megvalósítására, méghozzá hosszú távon.

– Az első lépések a szakadék felé, avagy mikor jöttél rá, hogy író leszel?

– Szerintem elég korán. Már általános iskolás koromban teleírtam több spirálfüzetet, de akkor még egyik „nagyregényemet” sem sikerült befejeznem. A kudarcok természetesen nem szegték kedvemet, mert mesélni akartam és kerestem, kutattam a módját, hogy ehhez közönségem is legyen. Szerencsére az évek során mindig megtaláltam az utat, így vagy úgy, kisebb-nagyobb olvasótáborom mindig volt. Az írói létezés elég speciális, néha valóban a szakadék alján van, máskor meg fenn a hegycsúcson. Volt időm megszokni és meg is szeretni ezt. Ráadásul a korai évek magányos farkas életmódja, munkamódszere után az utóbbi időben hála istennek egyre több írókollégával hozott össze az élet és nagyszerű barátokra tettem szert. Lehet, hogy az írók mind flúgosak, de a legtöbbjük nagyon is szeretnivaló figura.

– Kik a kedvenc alkotóid, mennyire hatottak rád az írói stílusod kialakulásában?

– A teljesség igénye nélkül néhány kedvencet felsorolva feltétlenül meg kell említeni Robert Merle, Leslie L. Lawrence, a korai Vavyan Fable, John Sanford, és mindenekelőtt Dean R. Koontz nevét. Utóbbi a misztikus thriller emblematikus figurája, talán ő volt a legnagyobb hatással rám. Több jó szemű olvasóm jelezte, hogy regényeimen egyértelműen érződik az ő hatása. Én ezt bóknak és nem negatív kritikának veszem, bár az idő előrehaladtával egyre inkább eltávolodok minden „mestertől”, és egyre inkább törekszem egy egyedi Mason Murray stílus kialakítására.

– Elátkozottak városa. Első regényed, milyen rá visszagondolni az eltelt néhány év távlatából?

– Nosztalgikus hangulatba kerülök, ha rágondolok, és mostanában sokszor eszembe juttatják. Nagy örömömre új olvasóim felfedezték a korai munkáimat, így nem győzöm boldogan konstatálni a facebookon, hogy újabb és újabb új olvasóm szerezte be valamelyik antikváriumból. A blog fiatalabb olvasói talán már nem is tudják, mekkora különbség van egy számítógép szövegszerkesztője és egy régi mechanikus írógép között. Nos, én ez utóbbi elszánt püfölésével hoztam létre a kéziratot még 1992-ben, amely két év múlva jelent meg könyv formájában. A szöveg még kissé nyers, ami nem csoda, hiszen még igen fiatal voltam, de a sztori elgondolkodtató és mindent elsodró lendületű, egyenesen filmre kívánkozik. Nagyon szeretem, hiszen „ő” az első „gyermekem”.

– Írtál számos novellát is – három számjegyűt –, mind a Mason Murray meghökkentő meséi között szerepel?

– Kevés kivételtől eltekintve lényegében igen. Még 1996-ban, az akkor még nagyon is létező, népszerű borsodi bulvárhetilap, az Új Hírnök kért fel rövid, csattanós novellák megírására. Sem a főszerkesztő, sem én nem gondoltuk, hogy ez egy nagyjából hat éves együttműködés lesz, amelynek keretében minden héten egy új novellát kellett szállítanom. Az egykori szocialista gazdasági szlogen itt is érvényesült, legalábbis remélem, és a mennyiség átcsapott minőségbe. Ha a sorozat minden darabja nem is, sok közülük nagyon a szívemhez nőtt. Azóta többet már feldolgoztam, modernizáltam és a terveim között szerepel, hogy két-három éven belül egy amolyan „best of” válogatást könyvben is megjelentessek.

Nagyon hasonló felkérés talált meg a méltán népszerű Hihetetlen! Magazintól a kétezres évek elején. Első könyvem kiadója a mai napig sikeresen működteti a paranormális jelenségekkel is foglalkozó nagypéldányszámú országos magazint. Néhány évig nekem is lehetőségem volt nekik dolgozni, és hasonló történeteket írtam, mint az előbb említett sorozat darabjai.

– Lélekcsapda. Második könyved 2011-ben jelent meg. Mennyiben lett más, mint az első?

– Sokkal letisztultabb. A hosszú évek intenzív novellázása megtette a hatását. A tempó talán valamivel lassabb, viszont a filozófiai mélység, ha lehet rá ilyen kifejezést használni, sokkal mélyebb. Nem én nyúltam először az elcserélt lelkek témájához, nagyon sok film és könyv foglalkozott vele korábban, ám én a kalandok, az akciók és a szórakoztatás mellett igyekeztem együttgondolkodásra hívni olvasóimat. A test, szellem és lélek egysége adja a keretet az izgalmas történetnek. Arra kerestem a választ, vajon mire mondhatjuk, hogy „én”. Mivel lehet azonosítani bennünket, testünk vagy a lelkünk (tudatunk) tesz-e bennünket azzá, amik vagyunk?

– Visszatérő végzet. Már előrendelhető a legújabb regényed, ami a Mogul Kiadónál jelenik meg. Mesélj róla!

– A legújabb gyermek, tehát a legnagyobb kedvenc. A legjobb regényem. Nem csak, azért mert a legújabb és a legtöbb tapasztalat birtokában írtam. Olvasói és szerkesztői vélemények alapján ezt tulajdonképpen éveken át csiszoltam a végleges formájára. Ezúttal is olyan témát jártam körül, amely az emberek többségét érinti. Transzcendens thriller ez is, tehát úgymond az alkonyzónába kell lépnünk, hogy megértsük, mi miért történik körülöttünk a világban. Nem véletlenül bukkant fel mindenütt „a könyv, amelytől másként gondolsz majd életre, halálra” szlogen a könyv facebookos felvezető kampányában. A többszörösen is hátrányos helyzetű pozitív főhős például szinte állandó jelleggel megéli a deja vu-érzést, amelyet az emberek 75-80 százaléka az élete során legalább egyszer átél. Erre a jelenségre a tudomány még nem tudott egyértelmű magyarázatot adni. Nem mondom, hogy én tudom a tuti megoldást, de nagyon is valószínű elméletet fabrikáltam, amely köré sikerült egy olyan feszültséggel teli, nagyon gyors tempójú sztorit építeni, ahol más paranormális jelenségek, és azoknak a lehetséges magyarázatai is megjelennek. Nem szeretnék spoilerezni, ezért inkább azt ajánlom, hogy aki többet szeretne megtudni a könyvről vagy esetleg nagy kedvezménnyel rendelne is belőle, az keresse fel a http://masonmurray.mogulkiado.hu/ oldalt, ahol beleolvashat a regénybe és megtekinthet egy nagyon hatásos videós ajánlót is.

– Milyen volt, amikor először megjelent egy írásod? Hosszú volt az út odáig?

– Az fantasztikus érzés volt! Ráadásul még csak főiskolás voltam és szinte ölembe hullott a lehetőség. Mondhatni jókor voltam jó helyen, vagyis jókor küldtem be jó anyagot az egykori Vénusz Magazinba. Erről az 1990-es történetről meséltem az interjú elején. Így aztán ehhez rövid út vezetett, mint ahogy az első könyvig is, amelynek könyves-standokon történő megpillantása annak idején euforikus boldogságot váltott ki belőlem. A sors úgy akarta, hogy a gyors sikerek után egy hosszabb utat járjak be az új könyvekig. Sokat tanultam és sokat fejlődtem az évek alatt, és most is, mint régen, rettentő izgatottsággal várom az október végi megjelenést. Nagyon szurkolok, hogy az olvasók szeressék ezt a könyvet. Egyelőre úgy fest, kíváncsiak rá, mert elég nagy érdeklődés mutatkozik iránta már most is.

– Az írásaid közül melyekre vagy a legbüszkébb?

– Általában mindig a legújabbakra… Egyébként nehéz dolgom van, ha ki kell emelnem valamelyiküket. Vannak kedvencek a novelláim között, egyikük éppen A leselkedő, ami nagy örömömre a Kalandok és kalandozók második könyvében is ott lehetett, azonban mindig is regényírónak tartottam magam, így mindhárom megjelent vagy éppen megjelenésre váró regényem különös helyet foglal el a szívemben. Büszke vagyok arra, hogy sikerült a bennem születő ötletekből olyan komplex történeteket felépíteni, amelyek szórakoztatják az olvasókat, örömet okoznak nekik.

– Két évvel ezelőtt mit gondoltál, hol tartasz két év múlva az íróskodásban, bejöttek a számításaid?

– Kis késésben vagyok… A viccet félretéve azt mondhatom, hogy jól alakulnak a dolgaim, nagyjából úgy, ahogy mondjuk két évvel ezelőtt vártam. A megfelelő kiadó megtalálása ugyan lassabban ment a tervezettnél, de aki benne van ebben a világban, az tudja, hogy megírni egy regényt sokkal könnyebb, mint kiadót találni hozzá. Itt most kicsit hosszabb távra tervezhetek, és pontosan ez az, amit szerettem volna elérni.

– Mit írsz most, mik a közeljövőbeli terveid?

– Mihelyt befejeződnek a Visszatérő végzet megjelenésének előkészítő munkálatai, azt hiszem, előveszem egy régebbi kéziratomat, ami eddig még nem jelent meg nyomtatásban. Vannak elképzeléseim, hogyan kellene átdolgozni, hogy az önmagammal szemben támasztott mostani elvárásoknak megfeleljen. Szóval 2017-ben szeretném megjelentetni a Rossz hold című regényemet és természetesen a világ minden kincséért sem hagynám ki, hogy a Kalandok és kalandozók harmadik könyvében ott legyek egy novellámmal.