Jimmy Cartwright: Bambatök problémája

Bambatök szomorúan ült a mirhó partján. Lábát a kellemesen meleg szennyvízben áztatta. Kora nyári napsütéses délután volt, minden csendes és nyugodt. Bambatök felsóhajtott, s átköpött a túlpartra.

– A fene az egészbe! – mormogta maga elé. – Csináhatok én akkármit... ehhh...

Bebámult a szemközti erdőbe, ahonnan valami sárga szemű fenevad visszabámult rá. Azonban jobbnak látta, ha nem köt bele Bambatökbe, így eloldalgott. No meg a szagot se igen bírta. Bambatök ismét felsóhajtott, majd egy kavicsot hajított át az erdő széléig.

– Ott egye meg a nyavajja! – dünnyögte. – Mindig rám akaszkodnak...

A távolban egy selymes női orkhang hörögte alig hallhatóan: "Bambatőőőők! Merre vagy Bambatőőőők? Éééédesem!" Bambatök összerezzent, mint akibe villám csapott. Hirtelen talpra ugrott... volna, ha nem lógatta volna a lábát a csatornába, így viszont nagy csobbanással esett pofára a mirhóban. A nagy ijedtség miatt ráadásul hirtelen fújta ki a belé szorult levegőt, majd egy mélyet lélegzett a szennyvízből. Köhögve, prüszkölve tápászkodott fel. A hang egyre közelebbről hallatszott. "Dráááága Bambatőőők! Gyere előőő!" Erre gondolt egyet, vett egy mély lélegzetet, s lebukott a víz alá. A hang azonban itt még borzasztóbb volt. "Hát itt vagy, kedves Bambatök?!" Hatalmas csobbanást hallott, majd egy lapátkéz kiemelte a mocsokból. A látványtól elakadt a lélegzete. Kancsal szemek, sápadt zöld, ragyás arc, csimbókos haj, vérben úszó szemek, sárgás agyar tárult elé.

– Szia Brühnhilda – mondta beletörődve Bambatök.

– Mit csinálsz itt a víz alatt, édes? – kérdezte selymesen hörgő hangján amaz.

– Ó! – sóhajtott Bambatök. – Igazán semmit. Csak megcsúsztam.

– Na gyere te szerencsétlen, hazaviszlek, megszárítalak, aztán... – arcán kaján mosoly villant.

– Igazán nem szükséges Brühnhilda. Jó idő van, megszáradok én a napon is.

– Ez nem is rossz ötlet Bambatök! – derült fel Brühnhilda, s már neki is kezdett fél kézzel Bambatök vetkőztetésének.

– Várj Brühnhilda! – kiabálta kapálózva Bambatök. – Nem egészen erre gondoltam...

Brühnhilda kirakta a partra szíve választottját és utánaszaladt. Miután Bambatök magához tért a partra érkezés sokkjából, s felfogta a nedves sarat a háta alatt, meg a rá nehezedő testet, majd sírva fakadt, annyira elkeseredett.

Brühnhilda órákig nyaggatta, mígnem rájuk esteledett, s Bambatök a teljes kimerültség határára nem ért. Teljesen kifacsartnak érezte magát, lábra sem bírt állni, így négykézláb vánszorgott el bátyjával, Bumburnyákkal közös a kunyhójába.

– Látom Brühnhilda megtalált – vetette oda neki Bumburnyák szikrázó szemekkel. – Miért te fogod ki mindig a legjobb csajokat?

Bambatöknek sem kedve, sem ereje nem volt már válaszolni, ájultan terült el az ágya mellett. Utolsó gondolatként még ennyi suhant át az agyán: "Bárcsak ne lennék ilyen jóképű..."