Anna elmélázva meredt maga elé a konyha tejüveg ablakán beszűrődő,
alkonyi fényben. A saját kezűleg antikolt reggeliző asztalon egy papíros feküdt,
rajta egy tökéletes vers. Majdnem tökéletes. Helyén minden versláb, mondanivaló
is akad és rímelt is – mégsem érzett semmit, mikor ránézett, és tudta, hogy más
sem érezne.
A nő lemondó mozdulattal hajtotta le fejét, míg örökké kócos, ében
hajzuhataga az arcába nem hullott, eltakarva a világ elől.
Nem volt mindig ilyen szerencsétlen, három hónapja még boldogságban
élt. Még ha nem is tudott erről. Ám egy napos szombat délelőtt, mikor a madarak
csicseregtek és a vénasszonyok nyara a legszebb pompájában tündökölt,
csengettek.
Anna már az ajtóból látta, hogy szektással vagy ügynökkel van dolga: rendes ember nem jár
öltönyben-nyakkendőben hétvégén a kertvárosban. Mégis lecaplatott a repedezett
lépcsőn a kapuhoz; szakadt farmerjában és „rock me all” feliratú, kinyúlt
pólójában nem volt éppen az átlag háziasszony mintaképe. A férfi mégis olyan
begyakorolt vigyorral nézett rá, mintha épp most találkozott volna álmai
istennőjével...
A novella megtalálható Czinkóczi Krisztina: Át-járók című kötetében, megjelenés 2014. SpiritArt Kiadó.
Most nézem, hogy oldalt Kivételes ajánlet-ként szerepel :-D
VálaszTörlésEz van, ilyen ez a cenzúra... ;)
VálaszTörlés