Ndy: Necromantika

Tisztelt szerkesztőség! Madárpostával küldöm ezen levelet Önöknek, kérem, tegyék be a „Felcser válaszol fiataloknak” című rovatukba, hogy választ kaphassak végre a kérdésre, mely jó ideje a szívemet nyomja!

Jelige: „Egy kétségbeesett lyány”.

Cím: Setét Torony, Rhinn fennsík, az a bazaltos kiszögellés.

Szóval, úgy kezdődött az egész, hogy a barbár hajnalban dörömbölt a tornyom ajtaján. Jóvágású, marhatermetű ember volt, dinnyényi bicepszekkel és akkora fejjel, amelyet egy süldőmalac is megirigyelhetne. Kissé ittas lehetett, mert erősen dülöngélt, miközben azt kiabálta:

– Azonnal kinyitni, fosztogatás fennforgása van kilátásban!

Gyorsan lesiettem. Lehet, hogy túlteng bennem a jó szándék, de nem szívesen néztem volna végig, hogy bárkit is fosztogassanak. Mert én ilyen lyány vagyok: ha tudok, segítek! Kinyitottam a méretes fakaput, de a barbáron kívül senkit nem láttam. Ezek szerint, a korábban említett fosztogatás valahol máshol történik!

– Üdvözöllek, medvetermetű, enyhén húgyszagú idegen – köszöntöttem a férfit illően. – Setét átok járjon a nyomodban.

– Hoppsz… – nézett rám meglepetten. – Minő kis rózsaszál lakik itt fenn!

– Ja, a futórózsa – vontam meg a vállam. – Néha egészen az alsó lőrésekig felkúszik. Szóval, ki is akar fosztogatni? – Azt gondoltam, jobb, ha mielőbb tisztázom a fennálló problémát, mert nem szerettem volna, ha valakinek baja esik. Az ember próbáljon az idegeneken is segíteni, úgy helyes!

– Corom, a barbár! – süvöltötte széles mellkasát böködve, melyen sűrű, göndör fürtökben nőtt a szőr. – Sötét árnyak pusztítója, setét tárnák vámszedője, setét… ő… hmm… izé… – Úgy tűnt elfelejtette a szöveget, de azután rám nézett, megnyalta a száját és kivágta magát – …árva szüzek megrontója!

A következő pillanatban a karjába kapott, majd belökte a mázsás fakaput és elkezdett velem rohanni felfelé a lépcsőn. Sejtettem, hogy most az a bizonyos „nemi erőszak” következik, amitől anyám mindig óva intett leveleiben. Már nagyon vártam! Mindig is ki akartam próbálni, de akárhányszor lemegyek a faluba, a parasztok üvöltve rohannak el, kezüket a fülükre és szemükre szorítva. Azt hiszem, ez egyfajta játék lehet, de sajnos nekem ezidáig senki sem mondta el a szabályait.

Szóval az erőszak… Hát az igazán jó volt! A barbár rám nehezedett. Megoldotta gatyakorcát, majd felhajtotta a köpenyem, és meztelen altestével az enyémet kezdte böködni. Egész lényemet kellemes bizsergés járta át, ami egyre fokozódott. Sajnos, mielőtt valami csodálatos történhetett volna, a férfi erejét vesztette, akár a katalógusból rendelt lidércszárny! Zavarodott képet vágott, hümmögött is hozzá, majd kínjában fütyörészni kezdett.

– Ezt a megbecstelenítéses dolgot… – néztem rá reménykedve – szóval… nem lehetne folytatni?

Határozottan elvörösödött.

– Igazság szerint, a megbecstelenítés-része a küldetésemnek… nos, mostanában nem megy túl jól. A falu sámánja szerint a sok pacifröccs-virágtól lehet, amit idáig megettem…

– Azt ismerem – válaszoltam elgondolkodva. – Attól nőtt ilyen szép nagyra a fejed!

Kétségbeestem, majd elhatároztam, hogy mindenképp segítek rajta. Szégyellem, de önös érdekek is vezettek.

Ettől függetlenül úgy éreztem, hajlandó vagyok bármi áldozatot meghozni. Természetesen csak a megfelelő óvintézkedések után, mert senki sem szereti, ha az áldozatai később feltámadnak. Volt egy szakmabéli ismerősöm, aki elhibázta… a „volt” szócska necromantákkal kapcsolatban pedig olyan életminőségre utal, amely kizárólag munkaköri baleset esetén fordul elő! (A foglalkoztatási körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, persze, sajnos némileg gyakoribb.)

A történethez visszatérve, Corom a barbár teljesen meglágyította a szívem. Tanítómesterem, Lord Sukár szintén szép szál férfiember volt, de sosem keltett bennem hasonló érzéseket. Berohantam a könyvtárba. Hol is lehet…? Á, természetesen az „N”-betűnél! (Fene se tudja miért, de bármikor, bármit is keresek, mindig ott találom!) Zaklatott szívvel lapoztam az ősöreg könyvek és poros fóliánsok közt: Necrosis, Necronomicon, Necropolis, Miként csököljünk bikát – hopsz, ez biztosan átcsúszott az „M”-ből –, Necrocampus, Necroterm reakciók… Semmi! Még egyszer átolvastam a könyvjelzőket, és megtaláltam! Végig ott állt a polcon, közvetlenül a szemem előtt: „Nekromanciában előforduló merevedési problémák korrigálása, avagy a szárazon és erősen tartás mikéntje és fogásai”.

Egészen hétköznapi kis varázslat volt, bár azt nem csodálom, hogy egy egyszerű sámán nem ismerte. Boldog mosollyal mentem vissza a férfihoz, és gondolkodás nélkül rámondtam az igét.

Egy ideig minden csodálatosan működött is! Az volt életem legszebb tizennégy perce! Mostanában viszont úgy érzem, elhidegült tőlem. Egész nap a főteremben üldögél, agyat eszik és kapcsolgatja a szolgálati-portál vezérlőjét. Az nem zavarna, hogy elhagyta magát és kissé megzöldült, de már hozzám sem ér!

T. szerkesztőség! Egy kétségbeesett lyány várja összetört szívvel mielőbbi válaszukat!