Jurman Henrietta Aby interjú

– Mit tudhatunk rólad?

– Oké, várj egy percet, előbb elnyúlok a kanapédon. Nemrég léptem át a harmadik X-et. Gyerekkorom óta rajongok az irodalomért, habár végzettségem szerint közgazdász, illetve mérlegképes könyvelő vagyok. Most fejeztem be egy kisgyermekgondozó és –nevelő tanfolyamot. Régi vágyam, hogy gyerekekkel foglalkozhassak, korábban viszont másfelé sodortak a hullámok. Örök álmodozó, realista romantikus vagyok, akiben egy Jekyll és egy Hide is elveszett.

– Kezdjük a kezdeteknél. Mi jut eszedbe az első írásaidról, milyen hosszú volt az út az első megjelenésig?

– Az első írásaimról? Őszintén? Úristen! Nem, egyébként eleinte fanfictionöket írtam, az egy másik korszak volt, amit még nem zártam le végérvényesen, hiszen nagyban meghatározta az akkori életemet.

Az első novellám, A remény csillagai az Aposztróf Kiadó Dimenziók – 57 mai magyar novella című kötetében jelent meg 2010 végén, egy évvel azután hogy komolyabban kezdtem írni. Alapvetően nem gondoltam, hogy ilyen hamar jön majd az első megjelenés.

– Kik a kedvenc alkotóid, mennyire hatottak rád az írói stílusod kialakulásában?

– Ahogy a zenében, úgy az irodalomban is mindenevő vagyok. Nagyon szeretem a fantasyt, ahogy a krimit, avagy a romantikus regényeket. Sőt a legjobban ezek vegyítése fog meg. Kedvenceim Vavyan Fable, Stephen King, de ott van egy régi rajongás: Margit Sandemo Jéghegyek népe sorozata.

Azt hiszem, még mindig a szárnyaimat próbálgatom, szeretek különböző stílusokban alkotni, újakat kipróbálni.

– Melyik megjelenésedre vagy a legbüszkébb?

– Mindegyikre másért vagyok büszke. Az elsőre azért, mert az az első, az utolsóra azért, mert újra sikerült olyat írnom, amit megjelenésre érdemesnek találtak. Különösen büszke vagyok az első mesémre, a Vihar-erdőre, illetve az első felnőtt fejjel írt versre, a Még rejtve van címűre, hogy megjelenhetett.

– Mitől érzed magad boldognak?

– Egy jó kávétól.

– Ha jók a belső információim, akkor nemsokára megjelenik egy írásod egy novelláskötetben, negyvenkilenc másik novella mellett. Mesélnél erről?

– Hú, ez nagy megtiszteltetés. Jó érzés, hogy azokkal a nevekkel egy lapon, vagyis egy kötetben említenek. Nagyon örültem a felkérésnek, főleg, hogy egy olyan novellám jelenhet meg, amit régóta szeretnék nyomtatásban látni.

– Két évvel ezelőtt mit gondoltál, hol tartasz két év múlva az íróskodásban, bejöttek a számításaid?

– Két éve már jócskán nem írtam olyan rendszerességgel, mint eleinte. A lelkesedésem az utóbbi időben nem volt a régi. Ebben közrejátszottak magánéleti problémák, illetve értek az írással kapcsolatos csalódások. Úgy gondolom, hogy mindent el kell felejtenem, amit a kezdetekkor az írásról, vagy arról hittem, hogy miért csinálom. Azt hiszem, megtanultam a leckét, hogy tényleg így van-e, meglátjuk.