Smilezolika: Rózsi néni újratöltve - A szökés

Rózsi néni agresszív viselkedésének a rendőrfőnöki irodában egy speciális kommandó vetett véget. Hosszas küzdelem árán, nagy nehezen befogták az öregasszonyt, akit aztán egy kisebb hadosztály kísért a Gyorskocsi utcai börtön biztonsági szárnyába. A helyzet komolyságát mutatta, hogy a különleges kevlár maszkot még a magánzárkában sem vették le az arcáról, baljós végtagjait pedig direkt a részére kialakított harapásálló bilincsekkel tették ártalmatlanná. Mindenki tudta, hogy a néni - még nyolcvan év felett is tökéletes - teste fegyver, ami iszonyú pusztításra képes, ha rossz kezekbe kerül. Különösen, ha a sajátjáéba.

A börtön vezetősége nem volt boldog. Jobban örült volna, ha az öregasszonyt biztonságos távolságba szállítják onnan. Minimum a szegedi Csillagba, de inkább az Alcatrazba, sőt a legbiztonságosabbnak azt ítélték volna, ha rögtön Cape Canaveralra viszik, ahonnan a NASA emberei szakszerűen belelőhetik a napba.

Magánzárkájának őrzésére a Nemzetőrség elit alakulatának embereit kérték fel, akik speciális képzésük ellenére is szenvedtek a folyamatos idegi túlterheltségtől, amit ennek a különleges rabnak az őrzése jelentett.

Rózsi nénit nemigen érdekelte a körülötte kialakult felhajtás. Az viszont bosszantotta, hogy klasszikus szabású nagymamaszatyrát – a csirkeaprólék tárolására szolgáló speciális rekesszel együtt - elvették tőle. A már-már kultikus tárgy emberemlékezet óta hű társa volt jóban-rosszban. Ott volt vele az összes példaértékű alkudozásnál, amikor makacs zöldségárus kofákat kellett megtanítani a helyes árképzésre, és nem egy alkalommal nyújtott segítséget, amikor helyüket a buszon átadni nem akaró, szemtelen kamaszok megfegyelmezése volt a cél.

Az öregasszony bosszúsan sétált körbe-körbe a szűk helységben. Szatyra nélkül félkarú óriás volt. Odakintről hallotta a kommandósok neszezését, amint egymás válla felett óvatosan pillantgatnak befelé a golyóálló üveggel védett kémlelőnyíláson keresztül.

Amikor megunta a monoton kőrözést leült a priccsre, és egy darab száraz kenyérrel szórakozottan püfölni kezdte a radiátort.

Legnagyobb meglepetésére a zajongásra rövidesen válasz érkezett.

Valahol valaki szintén egy fűtőtesten dobolt. Azonban nem véletlenszerűen, hanem egy rég elfeledett, szupertitkos kódot használva, amit már csak néhány egykori ügynök ismerhetett. Őket mind a Szovjetunióban képezték ki, valamikor az ötvenes években.

Rózsi néni meglepődött, de gyorsan reagált, és most már ő is a kódrendszert használva kopácsolt tovább.

- Ki vagy te?

- Te ki vagy?

- Rózsi.

- Milyen Rózsi?

- A hirtelen öklű.

- Az ám, a Rózsi! Jaj, nagyon örülök neked! Én pedig a Karcsi vagyok.

- Melyik?

- Hát a Nukleáris Karcsi.

Mi van? A néni kis híján elejtette a kenyeret. A láthatatlan ügynök. Ez nem lehet igaz.

Ötven éve az egész ügynökség Károlyon röhögött, amikor kiderült, hogy az Államvédelmi Hatóság emberei valami bevetés során egy pincében felejtették. Az már nem volt annyira vicces, hogy később sem találták meg.

- Hát te? Honnan kerültél elő?

- Nem kerültem elő. Itt vagyok a pincében.

- Ne idegesíts!

- Nem lehetek rá büszke, de ez van. Nem akarok belemenni a részletekbe, de jó okom volt rá, hidd el! Különben nem olyan rossz itt.

- Nekem viszont igen. Letartóztattak, és elvették a táskámat.

- Ne mondd!

- De igen. Szükségem van rá, nélküle semmi vagyok.

- Megértem. Hogy segíthetnék rajtad?

- Mondjuk, szétlőhetnéd a cella külső falát bármivel, ami vállról indítható, hogy mielőbb el tudjak menni innen.

Erre Károly bácsi szétlőtte a falat.

Előzőleg még felvilágosította a nénit, hogy a szatyor nagy valószínűséggel pont egy emelettel lejjebb található a kihallgató helyiségben, ami könnyen megközelíthető lesz azon a lyukon keresztül, amit a falon áll szándékában ütni mindjárt.

Ezután az alagsor szellőzőrácsán keresztül Károly bácsi vállról indított.

A lövés azonban célt tévesztett, és a visszahulló gránát egy padot semmisített meg a Városligetben.

- Lejjebb Károly, lejjebb! – ütötte Rózsi néni a radiátort.

A következő detonáció leszámolt a kuglipályával a börtönudvaron.

- Feljebb! - kopácsolta a néni.

A kommandósok elképedve követték az eseményeket. Erősítést kértek, és behatoltak a cellába.

Károly bácsi ekkor végre eltalálta a falat.

A robbanás az éppen berontó elit alakulat nagy részét kisöpörte a cellából, míg a szétrepülő repeszek annyira megrongálták Rózsi néni csuklóján a bilincset, hogy az öregasszony már könnyedén meg tudott tőle szabadulni. A maszkot, ami megvédte arcát a sérüléstől letépte magáról, megigazította fejkendőjét, és távozott a nyíláson.

Miközben ereszkedett lefelé, egy szinttel lejjebb valóban megpillantotta imádott szatyrát. A tekintélyes méretű résen keresztül beugrott érte a kihallgató helyiségbe, magához vette, majd rögtön nyakszirten is vágta vele az utána nyomuló kommandóst.

Ezt követően sietve kimászott a lyukon.

Mikor elérte az alagsori szellőzőnyílást, ismét a szatyorhoz fordult segítségért. A csirkeaprólékos rekesszel lefeszegette a rácsot, majd beugrott a pincébe.

A következő pillanatban szemtől szembe találta magát az agg ügynökkel.

- Legalább már nem kell kopognunk – szólt az öregasszony. – Gyere velem, Károly!

- Bár még mindig gyönyörű vagy, én már idetartozom. Menekülj! Ha végigszaladsz ezen a folyosón, és a végén jobbra fordulsz, a Westend City Center New Yorker áruházának próbafülkéihez jutsz.

- Jó.

Rózsi néni nem volt az a szentimentális típus. Sarkon fordult, és elrohant a mutatott irányba.

- Én addig feltartom a katonákat! - ordított utána a bácsi, aki viszont az volt. Őszintén szólva nem teljesen arra számított, hogy a megmentett matróna rögtön továbbáll. Ötven éve nem beszélt senkivel, erre most megint itt hagyják a pincében. Valamit rosszul csinál. Lehet, hogy már akkor sem kellett volna mártírt játszania, és elbújni a mentőosztagok elől, arra várva, hogy még átfogóbb kutatásokat indítsanak a megtalálására.

Sosem tették. Itt is maradt. Erre most a Rózsi váratlanul megtalálja, ő pedig tovább játssza itt a mimóza remetét. Mindegy, mások még rábukkanhatnak, és könyöröghetnek neki, hogy jöjjön már elő.

Rózsi néni pár száz méterrel odébb kilépett a próbafülkéből.

Leporolta magát, hangosan hőzöngött egy sort, hogy mennyire nem lehet ma már sehol normális nejlonotthonkát kapni, majd kirontott az áruházból.

Az utcára lépve az első dolog, amit megpillantott, a Lehel téri vásárcsarnok volt, és ez egy szempillantás alatt mindent megváltoztatott.

A látvány hatására az édes otthon meleg érzése áradt szét ereiben. A másodperc tört része alatt visszavedlett rettenthetetlen titkos ügynökből a piacozás lázában égő, szatyrát lóbáló anyókává. Hirtelen megszűnt körülötte minden, ami lényegtelen.

Nem voltak többé kommandósok, érdektelenné váltak a Váci utat lassan ellepő tankok és a feje felett beélesített rakétáikkal cirkuláló harci helikopterek.

Már csak a minden irányból a piac felé tartó gurulós szatyrok kerekeinek surrogását hallotta, és a nyugdíjasok elégedetlen morgását, amint a karfiol felháborító állagát kifogásolják.  

Mintha mi sem történt volna, belépett a csarnokba, és haladéktalanul a henteshez igyekezett, hogy gusztustalan ajánlatot tegyen egy szerinte felettébb silány minőségű húscafatra.

A kommandósok percek alatt a helyszínre érkeztek, és már épp felkészültek akár az egész piac bombatölcsérré alakítására is, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal főnökének hangja szólalt meg az alakulat parancsnokának adóvevőjében!

- Akció lefújva! A célszemély felébresztett alvó ügynök, aki a jelek szerint visszaaludt. Kérem, kerüljék a feltűnést, és mielőbb hagyják el a helyszínt!

Rózsi néni a felhajtásról mit sem sejtve haladt el a zöldségnek, vágott virágnak és egyéb piaci kelléknek öltözött, állig felfegyverzett katonák sorfala előtt, akik csak azért rimánkodtak, hogy a legendás hirtelen öklű Rozália soha többé ne jöjjön rá, hogy ő az.