Craz: Egy mondat, néhány vessző segedelmével

– Ó, hogy az a nyüves vén mocsári banya cincálna ezer darabra teliholdkor, amikor azt hiszi, hogy a varázsereje megnövekszik attól, ha egyáltalán nem nesztelen, de annál inkább  meztelen táncot lejt titkos, zsombékokkal határolt szigetén a tűz körül, amit a halott erdő fáinak kiszáradt kacskaringós ágaiból rakott, és különféle varázsporokkal szórt meg nemrég, melyektől a lángok hol pirosabban, hol kékebben, hol zöldebben, hol erősebben, hol halványabban, hol pont ugyanúgy, mint addig lobogtak tovább, megvilágítva a környező faunát, ami hangulatában kitűnően illeszkedik a boszorkány abbéli elképzeléséhez, hogy akit a saját készítésű, és különböző nonfiguratív ábrázolások között megbúvó varázsrúnákkal megerősített kínzócölöpéhez kötöz, azt még jobban kiveri a frász, ha halandó porhüvelyén hatvanhat bemetszést tesz kedvenc kisbicskájával, majd sóval szórja meg, és csoszogva kettőt hátralép, hogy jobban érvényesüljön az éjszaka még inkább rémisztő mocsárban ötletszerűen elszórva elhelyezkedő girbegurba növények a tűz által életre keltett sziluettje, és aktuális foglyának még eszébe se jusson az a gondolat, hogy megpróbáljon tenni valamit a megmenekülése érdekében, és ha már a leendő áldozat emígyen megpuhult, mint a reggeli mézeskalácsa kecskevérbe, izé, akarom mondani kecsketejbe áztatva, akkor jöhet a már megjelent eszelős félelem továbbizzítása különböző válogatott módszerek felhasználásával, úgymint egyszerű szemmel verés alkalmazása, furcsa hangzású sok szótagból álló szavak – mint például a hejehuja, a hussonhíjnye, vagy a röttyönpötty – rikácsolása erős mimikai kísérettel, valamint lendületes karmozdulatokkal, s ha ilyenkor az áldozata szemében megjelenik az a bizonyos tompa fény, ami a széles e határon bárhol megtalálható zsákmányállatok sajátja, akkor már nyert ügye van, és semmi sem állíthatja meg az előre eltervezett végkifejletet, mintha az akár eleve el lenne rendelve, mint egyes orientális vallási közösségek szerint maga az élet, és annak a dolgai, bele értve az éjt nappallá, s így a nappalt éjjé tévő lélekölő monoton munkát, úgymint a kolostor udvarának rendbetétele, a szerzetesi cellák hétköznaponkénti takarítása, a konyhakert és a konyhakertben megbúvó titkos fűszernövények lelkiismeretes gondozása, valamint a vallási feljebbvalóik testi és szellemi rehabilitációja egy-egy jól sikerültebb hétvégi istentisztelet után, amiben fő szerepet játszott a főoltáron felszentelt alkoholon kívül a konyhakertben megbúvó titkos fűszernövények füstje is, persze csak szigorúan mint az istenek szférájához való közelkerülés szent, de igen hatásos katalizátora, vagy csak úgy egyszerűen rohadjon el a kezed, kisebb nagyobb először kékeslilás, majd feketébe átmenő foltok megjelenésével és sebes elterjedésével, hogy később az ujjaidat se tudd mozdítani, csak majd maguktól mozduljanak, lehullva a sivatag sárga porába, ahová szégyenedben menekültél a világ elől, hogy senki se lehessen tanúja agonizálásodnak, s majd a civilizációtól elvonulva add meg magad a sorsodnak, ami a lassú és kínkeserves elmúlás, hiszen azt a balgaságot követted el, hogy nem figyeltél e csodaszép univerzum körülötted lévő megnyilvánulásaira, és botor módon biztos valamilyen régebbi átok beteljesülése okozta izgága ficánkolódásoddal kilöttyintetted a sörömet! – szólt Gyökhárom, a tekintélyes szakállhosszúságú dombi törpe, s hogy e sajnálatos eset ne ismétlődhessen meg, inkább azon nyomban el is fogyasztotta korsója tartalmát, ami ezáltal egy jóleső mosoly elterebélyesedését okozta morc ábrázatán, jókora, egyáltalán nem kisded karonülőkre jellemző messzezengő, amolyan igazi dombi törpés böffentés zenei aláfestésének kíséretében.