47. fejezet
Eltűnt, mint lány az árnyban
írta Vihartáncos
Tamaris öl. Egyelőre a tekintetével. Az előtte féltérdelő, pimasz pasas önelégülten vigyorog, miközben mutatóujját a saját, majd a lány ajkára helyezi, egyértelmű jelzésképp. Aztán hirtelen eltűnik a zsivány vigyor és helyét komor elszántság, valamint flegma fellengzés veszi át. Otthagyja a sarokban az orvul letámadott, majd egy érintéssel elnémított lányt, amikor öt árny vetül a függőleges vízözönre.
A morózus tekintetű idősebb fickóval együtt, aki megbámulta, felsimulnak a falra, a lépcsősor két oldalán, álvakolatnak.
Az árnyalakok beljebb óvakodnak. Tamaris szeme elkerekedik. Ereiben felzubog a menekülési vágy.
Megfeszül, akár az íj idege, de mozdulatlan és nyikkanatlan marad. Mikor mind az öten a lépcsőn állnak, a két férfi szótlanul kilép zuhanyozni. Az üldözőkből kettő erre hátrakapja a fejét és azonnal rájuk ront. Tamaris nem látja a csetepatét a szakadatlanul ömlő zuhétól. Látja viszont a megelevenedett többieket, amint kobragyorsan eltüntetik a maradék hármat, mintha nem is léteztek volna.
A különös páros, a szintén rapid haddelhadd után már jön is vissza, az ifjabb kutyamód rázza le magáról a vizet.
A szakállas férfi a lányra pillant, felvonja a szemöldökét – aztán nemes egyszerűen átdzsal a falon.
A helyiségben lévő többi személy kérdés nélkül követi.
Végül csak ő marad, meg a másik.
Amaz egy újabb, csibészes mosollyal a fal felé mutat – ámde tekintete komoly marad.
Tamaris feláll. Mi van, ha neki nem sikerül és beleragad a falba?
Erre azonnal rátör a klausztrofóbia, pedig eddig olyanja nem is volt.
Szorosan behunyja a szemét, de a merüléshez mély levegőt már nem sikerül vennie, ugyanis a fickó újfent elkapja hátulról és sietve keresztüllép vele a falon.
Úgy hatolnak át rajta, mint egy könnyed fátyolon.
Tamaris mélyen felsóhajt. Előtte sötétbe veszik a helyiség, csak egy vékony, vörösen fénylő vonal izzik fel a jöttükre, és vezet a homályon keresztül, egészen a végén lévő lépcsőig.
– Innen már magad jössz – szólal meg az őt tartó férfi. Talpra állítja a lányt, aztán laza könnyedséggel végigvonul a vonalon. – Nem ajánlatos lezuhannod a mélybe – teszi még hozzá, mintegy mellesleg. Fesztelenül éri el a lépcsőt, majd annak tetején eltűnik.
A lány magára marad. Nagyot nyel.
Leguggol, aztán négykézláb végigkacsázik a vöröslő csíkon. Tenyerével-talpával érzékeli annak vékonyságát, és még így is meginog a végén, de eléri a lépcsőt. Felsiet a három fokon.
Előtte egy újabb lépcsősor vezet fel, ami jobbra elkanyarodik csigavonalban. A vége sötétbe veszlik. Tamaris így inkább a szintén jobb kezére eső fényforrás felé indul. A konyhában találja magát négy férfi társaságában. Az idősebb, szakállas fazon, aki megbámulta őt, és aki minden bizonnyal a csapat vezetője lehet, az asztal mögött álló szék támlájára támaszkodik fürkészőn tekintve a lányra.
Bemutatást celebrál.
– Jobb kezem felől Aron ül, velem szemben Fedoran, a te jobb kezedre Lúkras áll, jómagam pedig Marcus vagyok. Téged hogy hívnak?
Tamaris hallgat. Most már nem az óvva intés miatt, hanem makacsságból. Megmenekült az elrablástól, hogy aztán mégis elrabolják. Naná, hogy zokon vette.
– Hahó! Hogy hívják a nevedet? – dönti félre Lúkras a fejét. Őmaga a konyhapultnak dől háttal, laza tartásban, egyik kezében kávésbögrét tart, másik kezét pedig keresztben tartja a kávéson, lábai szintén lazán, de egymás előtt keresztezve.
Konok csend.
– Szerintem nevezzük el mi – vakarja gondolkodón az állát az asztal mellett ülő Fedoran. Kissé hátrafordulva méregeti Tamarist.
A lány már épp egy csípős választ fogalmazna meg, amikor zajt hall maga felett. Oldalra döntött fejjel hallgatózik. A konyha egyébként magas plafonja fölött egy szoba lehet, annak a padlóján húznak lassan végig valami súlyos dolgot. Háromszor megismétlődik a mocorgás, aztán elcsendesül. A korosabb férfi, Tamarist utánzandó, szintén félre billentett fejjel hallgatózik, de szemlátomást nem hallja azt, amit a lány. Ebben a pózban állnak hárman.
– Nyakaszegett társaság – szólal meg az Aron nevezetű, aki az asztalfőn ül, székének két hátsó lábát hátrabillentve, saját lábait azt asztalon nyugtatva hintázik.
Erre Fedoran teljesen hátradönti fejét.
– Állj ki a kettőhúszból, te lány! – nyögi, meglátva a remegő jövevényt.
– Nem az áram rázza – szól Marcus –, hanem a kimerültség. Egy forró fürdő bizonyára jól fog esni.
Szívélyes mosolyra húzódik a szája.
Tamaris bólint.
Megindul a férfi után, aki felkíséri a lépcső első pihenőjénél található szobába.
– Egyelőre itt tudsz aludni. Megengedem a fürdővizet, ha nem bánod.
Tamaris nem bánja. Mire a férfi visszatér, már mélyen alszik, összegömbölyödve a körfotelban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése