Google+ Followers

2013. január 29., kedd

Kristálysólyom: Félelem


Habzó száj. Vér.
A vas íze mámorító, alig bírok betelni vele. Csuklómon a seb mélyül, ahogy a nyelvemet egyre erősebben, egyre mélyebben nyomom belé.
Látom a húst. Szürkés-rózsaszín fénye megbabonáz. Harapnom kell belőle!
A fogaim csikorogva metszik előbb bőrömet, majd húsomat, a fájdalom elveszi az eszem. Megrágom, és mindenről megfeledkezem. Aztán undorodva a földre köpöm. A marás helye kínzó, ég, de nem érdekel. A cafathoz sétálok, lenézek rá, az fájdalmas hörgéssel válaszol. Lüktet. A kezembe veszem, megsimogatom, melytől pulzálása egy pillanatra elhal.
Megfordulok. Letörlöm a számról a vért és a habot, a fogaimat összekoccantom.
Megszorítom a nyomorult kis lényt, érzem, hogy nyálkás, satnya teste kétségbeesetten tör a szabadság felé ujjaim közül. Ellenállása épp csak arra elég, hogy én még erősebben belé markoljak.
Visítás.
A lény szétpukkad, cafatjai a térbe fröccsennek, és azzal egyesülve tűnnek el a semmiben.
A seb tovább vérzik, de már nem fáj. Lépek kettőt, majd ernyedten zuhanok önmagam nyakába.
És ő megtart.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése