Jimmy Cartwright: A vizsga, avagy halott ninja ritkán táncol

Kagoshima öböl, az Ontake hegy lábánál, napjainkban

Shinzo akaratereje végén járt. Fizikai teljesítőképessége határát már órákkal ezelőtt átlépte, mégis tovább végezte az Okimoto mester által rárótt gyakorlást. Tudta, csak úgy válhat belőle igazi ninja, ha mindenben a mesterére hallgat. Nem sok volt már hátra az előírt feladatokból, így biztos volt benne, hogy képes lesz mindent teljesíteni. Talán még egy kicsit többet is. Josuke képe tartotta benne a lelket, a nőé, akit szeretett, s akinek el akarta nyerni a kegyét. Tudta, csak úgy férkőzhet a közelébe, ha olyan kíméletlen és lojális ninja válik belőle, mint Okimoto mesterből. Ám az élet nem ilyen egyszerű, sajnos. Tudta, hogy komoly ellenfele is akad, más is szeretné a nő szívét meghódítani. Hattori Tanosuke is pályázik Josuke kezére. Bár amennyire ismerte, inkább csak egy újabb trófeát lát abban a gyönyörű nőben. Shinzo pedig tudta, nem engedheti meg, hogy egy gyenge szamurájé legyen szíve választottja.

– Shinzo! – hallotta a hegy lábánál lévő házból mestere hangját. – Ne lazsálj! Szedd össze magad, vagy a végén ráhúzhatsz még száz fekvőtámaszt!

Elkalandozott gondolatai rögtön a helyükre kerültek, s a közvetlen előtte lévő feladatokra összpontosított. Futás, felülések, lóállás, fejen állás, fekvőtámaszok, s további erősítő gyakorlatok. Ha végzett, egy óra pihenő, majd ebéd, másfél óra meditáció, s végül harci edzések következnek.

Kagoshima öböl, Sakurajima hegy, napjainkban

Yanagita mester fejcsóválva gondolt tanítványára, Tanosukéra. Hiába tanította már lassan egy évtizede, továbbra is kezelhetetlen, önfejű, mondhatni magának való maradt. Bokkai ismét elgondolkodott azon, hogy ez lesz élete első, s bizonyosan utolsó feladata, amelyen elbukik. Pedig mindent megpróbált: szigort, engedékenységet, jutalmazást, büntetést, barátságot. Egyetlen dolgot nem volt szíve csak megtenni, hogy igazságtalan legyen a tanítványával. Pedig más már nemigen volt hátra, így kénytelen-kelletlen eldöntötte, ezt a fegyvert is beveti az ifjú ellen, különben sohasem lesz belőle valódi szamuráj.

Bokkai elindult az edzőterembe, de Tanosukét nem találta – ám ezen már meg sem lepődött. Ennyi idő alatt biztosan nem végezte el a gyakorlatokat. A mester a fedett medence felé vette az irányt, mivel jól ismerte tanítványát. Tanosuke természetesen a medencében tartózkodott, ám ott is ahelyett, hogy úszott volna, a női kiszolgáló személyzet két tagjával töltötte az időt.

– Tanosuke fiam! – szólt – Végeztél a gyakorlással, hogy efféle társaságban szórakozol?

– Persze mester! Még túl is teljesítettem, legalább tíz százalékkal! – hencegett Tanosuke.

– Rendben van fiam! Hölgyeim, megkérhetem önöket, hogy távozzanak?

– Ugyan már mester...

– Hallgass! – ripakodott rá Bokkai.

A két ifjú leány sietve kikászálódott a medencéből, majd elhagyta a helyiséget.

– Kifelé! – utasította a mester kérlelhetetlen hangnemben Tanosukét. – Alig három hét van a vizsgáig, te pedig úgy teszel, mintha már mindent tudnál. Pedig sem a technikád, sem az akaraterőd, sem a fizikai képességeid nem felelnek meg ahhoz, hogy szamuráj váljon belőled. A viselkedésedről nem is beszélve. Öltözz fel! Három nap magánzárka, étlen, szomjan. Elegem van a magánakcióidból.

– De mester, én...

– Fogd be, ha nem akarod, hogy még szájzárat is kapj! Na lódulj!

Kagoshima öböl, az Ontake hegy lábánál, napjainkban

– Büszke vagyok rád Shinzo – mondta Okimoto mester a vacsora után. – Alig néhány nap, s részt kell venned az utolsó vizsgán, ám te már ebben a pillanatban is készen állsz. Már ma is valódi ninja vagy, a többi már csak, hogy úgy mondjam, formalitás. Mindent tudsz, amit egy mai, modern ninjának tudnia kell.

– Köszönöm mester! Igyekeztem rászolgálni arra, hogy mindvégig a tanítványa maradhassak.

– Egy valami azonban még hátra van. Apróságnak tűnik, de talán ez a legfontosabb lecke. A ninjutsu mesterei évszázadok óta a végső próbatétel előtt adják át ezt tanítványaiknak. Így hangzik: „Halott ninja ritkán táncol.” Jegyezd ezt meg jól, s lásd meg a rejtett értelmét is.

– Igenis mester, az elmémbe véstem szavaid.

Kagoshima öböl, Sakurajima hegy, napjainkban

Tanosuke izzadt, mint a ló. Yanagita mester az utóbbi két hétben kihajtotta belőle a lelket is. Nem volt se éjjele, se nappala. Ám a mester nem csak egyszerűen szigorú lett vele szemben, hanem kíméletlen és igazságtalan is. Ha jól csinált valamit, újabb és újabb plusz feladatokat rótt rá, Ha pedig rosszul, olyan büntetéseket kapott, hogy egy idő után belátta, még mindig jobban jár, ha inkább jól végzi a rá rótt feladatokat. Enni és inni is épp hogy annyit kapott, amitől nem dőlt ki. Most is épp a mesterével küzdött, teljes felszerelésben, csak épp valódi kardok helyett bambuszkardokkal harcoltak. Mestere közben nem csak a testét, az elméjét is gyötörte. A feladatok gyakorlása közben minduntalan példabeszédekkel, erkölcsi tanításokkal, történelmi adatokkal, traktálta, amelyeket másnap szóról-szóra visszakérdezett. Még szerencse, hogy a technika a segítségére volt, így minden szöveget rögzített, majd újra és újra meghallgatta.

A vizsga előtt néhány nappal, egy közös vacsora alkalmával Yanagita mester megenyhülni látszott. Jó kedve volt, s Tanosukéval is úgy viselkedett, mint a kezdetekkor; barátságosan, szeretettel, közvetlenül.

– Tanosuke fiam! – szólt. – Lassacskán úgy gondolom, mégis sikerül igazi szamurájt faragnom belőled. Tudom, az utóbbi hetekben nem voltam veled éppen engedékeny, sőt. De bizonyára megérted, nekem is kötelességeim vannak, mint ahogyan neked is. Néhány nap múlva komoly vizsga elé állsz. Meg kell küzdened egy ninjával, életre-halálra, vagy ahogyan azt Akechi parancsolja. Ezen a küzdelmen áll vagy bukik iskolánk jó híre, így a tét nagy. Nem csak a te szamurájjá avanzsálásod múlik rajta. A következő napokban pihenj, amennyit csak lehet, de a gyakorlatokat se feledd! Végezz el naponta annyit, amennyit jónak ítélsz. Közben gyűjts erőt, mert szükséged lesz rá.

– Értettem mester, és köszönöm, amit értem tett. Nem hagyom cserben a vizsgán!

– Van még valami fiam, amit tudnod kell. A ninjának, akivel megküzdesz, szintén ez lesz a végső próbatétele. A mestere bizonyára őt is a legjobb képességei szerint készítette fel. Azt is elmondta neki, amit a ninjutsu mesterei évek óta tanítványaikba sulykolnak, hogy a halott ninja ritkán táncol.

– Hogy kell ezt érteni mester? Hiszen az élő ninják sem a tánctudásukról híresek.

– Emlékezz vissza azokra a filmekre, amelyeket levetítettem neked. Idézd vissza, hogyan mozogtak az azokban szereplő ninják. Ha kell, nézz meg újra egyet-egyet, s meg fogod érteni, mit is jelent. Én csak annyit tennék ehhez hozzá, hogy a legjobb ninja a halott ninja. Most menj Tanosuke, pihenj, gyűjts erőt, szükséged lesz rá.

– Igenis mester!

Kagoshima öböl, Gongen hegy, napjainkban

Mindössze öten voltak jelen a próbatétel helyszínén. Okimoto Hideo ninjutsu mester, és tanítványa, Kawazu Shinzo, Yanagita Bokkai szamurájmester, és tanítványa Hattori Tanosuke, valamint Akechi Josuke, az Akechi szamurájklán jelenlegi vezérének egyetlen leánya. Az Akechi klán büszke volt rá, hogy az évszázadok alatt megőrizték hagyományaikat, s a szamurájiskolán kívül övék volt a környék egyetlen ninjutsu iskolája is. Ám nem csak erre lehettek büszkék, hanem arra is, hogy tőlük kerültek ki a legkiválóbb harcosok.

Josuke jelt adott, s a két mester beküldte tanítványait a küzdőtérre. Feszült csend telepedett rájuk, amelyet Josuke lágy hangja tört meg.

– Első vérig! Rajta!

Shinzo már felmérte ellenfelét. Bár a szamurájtanonc határozottan veszélyes ellenfélnek nézett ki a páncélban, arcvonásain, szemein látszott, hogy bizonytalan. Az első néhány lépésnél pedig az is kiderült, hogy nehézkesen mozog. Shinzo tudta, ellenfele nincs jó fizikai kondícióban. Magát viszont a legjobb formájában érezte, majd kicsattant a benne feszülő energiáktól. Mégis megvárta, míg a szamurájtanonc kezdeményez, ahogyan azt mestere tanácsolta. Felmérte, milyen technikákkal támad, mivel próbálkozik, miközben ő maga könnyedén kitért a csapások elől.

Tanosuke kényelmetlenül érezte magát a nehéz páncélban. Ellenfele csak egy könnyű, szürke színű, overall-szerű ruhát viselt. Az öltözék igen feszesen tapadt a leendő ninja testére, így jól látszott annak kidolgozott izomzata. Tanosuke tudta, fizikailag nem veheti fel vele a versenyt, így az ügyességére és a ravaszságára kell hagyatkozzon. Ám még így is kétségei voltak, olyan magabiztosság áradt ellenfeléből. Éppen ezért Josuke utasítása után ő kezdeményezett, a ninja viszont játszi könnyedséggel tért ki támadásai elől. Ettől ideges lett, bár tudta, hogy meg kellene őriznie nyugalmát.

Shinzo úgy gondolta, eleget tapasztalt a szamurájtanonc ellene alkalmazott technikáiból, s kivonta wakizashiját. Azzal védekezett tovább, hagyva, hogy ellenfele újabb és újabb támadásokat indítson. Élvezte a küzdelmet, hiszen Tanosuke egyre komolyabb, bonyolultabb technikákat vetett be ellene.

Tanosuke felbátorodott, amikor a leendő ninja kivonta kardját. Merészebb támadásokat indított ellene, szinte vérszemet kapott, hogy végre igazi harcban vehet részt. Ám ellenfele továbbra is gond nélkül kivédte csapásait. Ekkor eszébe jutottak mestere szavai, amikor a ninják táncáról beszélt. Változtatott támadási taktikáján, s elkezdte tudatosan figyelni, hogyan mozog a ninja. Mert abban már biztos volt, hogy akivel küzd, már több mint egy tanítvány.

Shinzo rögtön észrevette, hogy ellenfele taktikát váltott. Ő sem volt hát rest, így kardján kívül elkezdte használni támadásra a testét is. A mestere által ösztönösre belénevelt ninjutsu-technikák garmadájából egyelőre csak néhány egyszerűbbet alkalmazott. Ezzel láthatóan megzavarta a szamurájtanoncot.

Tanosuke elmosolyodott, mikor a ninja „táncolni” kezdett. Ám az rögtön lehervadt arcáról, amikor ellenfele tenyere mellkason találta, s akkorát taszított rajta, hogy majdnem elvesztette egyensúlyát. Mesterére tekintett, aki biztatólag bólintott felé. Újra támadásba lendült.

A két mester örömmel nézte, hogyan küzdenek egymással tanítványaik. A pontos, lényegre törő mozdulatok, a halálos kardcsapások, a test-test elleni harc mintha egy csodálatosan megkoreografált tánc lett volna. Shinzo – bár fizikai ereje láthatóan nagyobb volt ellenfelénél – ügyességét és hajlékonyságát vetette be, míg Tanosuke inkább az agresszív, erőből véghezvitt támadásokat részesítette előnyben, arra apellálva, hogy a páncélja egyrészt megvédi, másrészt súlyából kifolyólag elsöpri ellenfelét. Sokáig tartott a küzdelem, ami azt bizonyította, hogy mindketten jól végezték a dolgukat, s tudásuk legjavát sikerült ennek a két fiatalembernek átadni.

Tanosuke fájdalmasan kiáltott fel, arcán vörös vonaljelent meg. Shinzo két lépést hátrált, majd leeresztett karddal megállt, félig a szamuráj, félig a mesterek és Josuke felé fordulva. Teljesítette a kiadott feladatot, első vérig harcolt.

Tanosuke a döbbenettől szintén hátrált néhány lépésnyit, s tekintetében a gyűlölet lángja lobbant fel. „Legjobb ninja a halott ninja.” „A halott ninja ritkán táncol.” Visszhangoztak elméjében  mestere szavai. Éktelen üvöltéssel rontott rá Shinzora.

– Megállj Tanosuke! – kiáltották egyszerre a mesterek és Josuke. Ám hiába. Az ifjú szamuráj addigra már oda is ért a diadalmasan álló Shinzohoz, s katanáját halálos csapásra emelte. Ám ellenfele résen volt, sőt, bizonyára számított efféle utóvédharcra. Hárított, s ugyanazzal a mozdulattal kiütötte Tanosuke kezéből a fegyvert, majd kisöpörte alóla lábait. A mesterek ekkor értek oda, így Shinzo elhátrált a szamurájtól, miközben wakizashiját visszacsúsztatta kardhüvelyébe.

– Tanosuke! – kiáltotta Yanagita mester. – Szégyent hoztál az iskolára, és rám is! Nem emlékszel, mit tanítottam neked a tisztességes küzdelemről? Hogy lehet akkor mégis, hogy egy ninja jobban tudja, mi fán terem a becsületes harc? Tudd meg fiam, ha Shinzo úgy akarta volna, te már nem élnél. Megbuktál a vizsgán, sosem lesz belőled szamuráj. Takarodj az öltözőbe! A segédek majd elveszik tőled a páncélt. Aztán ne is lássalak többet!

Tanosuke megszégyenülten hagyta el a küzdőteret. Forrongott a dühtől. Nem elég, hogy egy ilyen kis mitugrász, szürke pizsamás vakarcs elbánik vele, még a jogos, becsületbeli támadást is semmibe veszik. Sőt! Egyenesen kirúgják. Agyában csak egyetlen mondat járt folyton, amíg az öltözőben megszabadították páncéljától: „Halott ninja ritkán táncol.”

Josuke magához intette Shinzot.

– Becsületesen és tisztességesen küzdöttél, ahogyan az minden valódi harcostól elvárható. A mestered jó munkát végzett. Az Akechi-klán hagyományai szerint így te leszel a védelmezőm, a személyes testőröm, egyúttal életem párja, leendő gyermekeim apja, eképpen klánunk megbecsült tagja.

Shinzo majd kiugrott a bőréből örömében. Hirtelen el is felejtette, mit is kellene tennie, így mestere kellett kisegítse.

– Nagy megtiszteltetés ez az iskolánk számára, kedves Josuke kisasszony! Shinzo, hajolj meg leendő feleséged előtt, s kísérd őt a szobájába, majd fürödj meg, s öltözz át.

– Igenis mester! – mondta Shinzo, majd úgy tett, ahogyan Hideo kérte. Kissé bátortalanul nyújtotta kezét Josuke felé, ám az mosolyogva karolt belé, amitől visszatért az önbizalma.

Tanosuke elhagyta az épületet, s miközben beindította Toyota terepjáróját, fennhangon így szólt:

– Kawazu Shinzo, halott ninja vagy, hisz halott ninja ritkán táncol!