B. P. Haidey: Vihar a vízben

– Na, mi az, haver? Kekeckedsz? Tudod, mi vagy te? Egy lúzer, egy senki, nímand, egy holdkóros fityfiritty. Te vagy a sziámi harcosok szégyene, de még mondok cifrábbat is... – Az akvárium falairól Furkó, a sziámi harcos hal végeláthatatlan szitkainak áradata verődött vissza.

Csíkafoltja, a vitorláshal unottan lebegett a rohamosan és visszafordíthatatlanul algásodó akváriumban. Unaloműzésként a szájával apró örvényeket keltett a vízben. Szokásos útvonalát tette meg. Pontosan tudta, hány uszonycsapás szükséges, hogy egyik helyről a másikig eljusson. A nap minden percében: uszonycsapás, lebegés, uszonycsapás, lebegés... Az útvonala sem volt túl változatos: kerámia búvóhely, vízinövény erdő, buborék rengeteg és végül Furkó, a sziámi harcos hal felségterülete.

Furkó hiába volt félelmetes, Csíkafoltja nem tartott tőle. Megtartotta a kötelező három lépés távolságot, de félelmet nem érzett. Egyszerűen csak egy különc bolondnak tartotta, akinek az önbizalma a csillagos eget verdeste.

– Szevasz, Csíkafoltja! – csatlakozott hozzá kedves barátja, Kalucsni, a narancssárga színű szifó.

– Üdv, Kalucsni! – köszöntötte. – Úszogatunk, úszogatunk?

– Csak a szokásos. Ezek az asszonyok már az őrületbe kergetnek. Szükségem lenne egy kis kikapcsolódásra – fanyalgott Kalucsni. – Látom, Furkó a szokásos diskurzusát folytatja a tükörképével.

– Igen – sóhajtott lemondóan a vitorláshal. – Viszont örvendetesen gyarapszik a szókincse.

– Valóban – ismerte el a szifó. – Mit tesz egy kis gyakorlás!

Mindketten jót nevetgéltek elhivatottan gyűlölködő társukon.

– Hogy vannak a szifó hölgyek? – érdeklődött Csíkafoltja udvariasan.

– Nézz csak hátra! Éppen a növények között játszadoznak – mutatott Kalucsni a vízinövények burjánzó rengetegében fickándozó szifó lányokra.

– Ennek őszintén örülök.

– Én inkább egy kis pihenésre vágyom – bosszankodott tovább barátja. – Amióta átváltoztam, megállásom sincs. Folyton valakinek a kedvére kell tennem.

A vitorláshal megértően mosolygott, majd egy farokúszó csapással odébb lebegett, követve a megszokott útvonalat. Emlékezett még szifó barátjára, annak kislánykorából, amikor még nem voltak gondjai a nőkkel, hisz ő is egy volt közülük. Most, hogy ivart váltott, már egészen máshogy állt a dolgokhoz.

– Ugrást! Ugrást! – hallatszott a növényerdő felől a kiabálás. A bámészkodó szifó lányok sorfalat álltak Kalucsninak, és ugrásra biztatták.

– Látod? Már megint! Erről beszéltem. Nyugtom sincs. – sóhajtott Kalucsni, majd a felszín felé úszott. Egy parádés ugrással megcsillogtatta pikkelyes testét. A szifólányok örömujjongásban törtek ki, de hirtelen mindenki elhallgatott.

Váratlanul az ember jelent meg az akvárium mellett. Az akvárium népe izgatott mozgolódásba kezdett. Még Furkó is hátrahőkölt, pedig ő soha nem vallotta volna be ijedtségét.

Egy háló merült bele a vízbe, és előbújt belőle Csíkafoltja számára a leggyönyörűségesebb lény, amit valaha látott. Álmélkodva nézte, ahogy a csodás, kékes árnyalatú vitorláshal lány gyors csapásokkal körbefordul, majd egy szusszanás után megszólal.

– Nem is olyan rossz ez az akvárium.

Csíkafoltja félénken közelebb úszott a tüneményhez, és elhaló hangon köszöntötte:

– Szia!

– Szia! Látom, a társaság sem lesz kellemetlen – mérte végig a lány, majd távolabb úszva szemlélődött tovább. –  A nevem Rolla. Te ki vagy?

A fiú hal bemutatkozott, közben egy virtuóz fordulatot tett a vízben, hogy lenyűgözze a jövevényt.

– Megmutatnád a környéket? – mosolygott Rolla. – Mindenre kíváncsi vagyok.

– Persze.

Csíkafoltja gyönyörködve nézte, ahogy a lány csatlakozik hozzá körútján. Úgy érezte, teljesült leghőbb vágya. Mostantól nem kell egyedül rónia unalmas köreit. Megmutatta társának a búvóhelyet, a növényerdőt. Rolla élvezettel lubickolt a buborékok rengetegében, és lelkesen kiáltott:

– Hihetetlen, még pezsgőfürdő is van!

Mikor körbeértek és visszaúsztak középre, Rolla tovább csacsogott.

– Gyönyörű ez a hely. Örülök, hogy idekerültem. Az előző helyem nagyon sivár volt, és túl sok volt a bosszantó szomszéd. Ugye itt nincsenek kellemetlen lakótársak? – húzódott bizalmas közelségbe, de meg sem várva a választ mondta tovább. – Sebaj, majd tartom tőlük a távolságot.

Amikor megpillantotta Furkót, aki szakadatlan vitáját folytatta tükörképével, Csíkafoltjához fordult, és elhalkított hangon mondta:

– Látod, ilyenekről beszélek. – Megvetően fintorgott szép vonalú szájával. – Most viszont foglalkozzunk magunkkal! Szeretnék egy kavicságyat oda a bal sarokba – úszott kicsit távolabb, hogy megmutassa az ágy kívánt helyét. – Ide pedig egy függöny kéne, talán az egyik növény jó lenne... – folytatta.

Csíkafoltja megfeszítetten próbált figyelni, ám hamarosan elveszítette a fonalat. Nézte az izgatottan ide-oda cikázó nőstényt, majd megcsóválta fejét. Tűnődve vetett egy pillantást a veszekedő sziámi harcosra.

„Talán mégis Furkó a legszerencsésebb ebben az akváriumban. Az ő tükörképe legalább nem beszél.”